A madarak tanácskozása

(E-könyv)

"Látni szerettem volna Noor arcát. Az arckifejezését. Tudni szerettem volna, mire gondol, mennyire tartja magát. Nehéz volt elképzelni, hogy valaki, akinek ennyire új ez a világ, mindezt elviselje, ne roppanjon össze. Az utóbbi pár nap során kábító lövedékekkel és helikopterekkel felszerelt normálisok üldözték, egy hipnotizőr különleges elrabolta, hogy árverésen adja el, és alig szabadult, máris foglyul ejtette Leo Burnham bandája. Napokat töltött börtöncellában Leo főhadiszállásán, aztán álomport kapott a H.-val való nagy szökéshez, akinek a lakásán arra ébredt, hogy az öregember holtan hever a földön – és ettől az ijesztő sokktól tűzgolyóként robbant ki belőle a koncentrált fény (kis híján levitte a fejemet).
Alig tért magához ebből a sokkból, amikor elmondtam neki mindazt, amit H. az utolsó perceiben közölt: hogy létezik még egy utolsó üresvadász, egy V. nevű nő, és nekem hozzá kell eljuttatnom Noort, ő tudja megvédeni. V. hollétéről csak egy tépett térképdarab árulkodott H. faliszéfjéből, valamint az a néhány alig érthető szó, amelyet H. szörnyű üresréme, Horatio hörgött nekünk."

Jacob nem sok támpontot talál a titokzatos és rejtőzködő V. utáni kutatásához. Segítségére vannak ugyan a különleges barátai és Vándorsólyom kisasszony, de közös múltjukból olyan szörnyetegek lesnek rájuk, akik nem csak a küldetésük teljesítésében hátráltatják őket, hanem a józan eszüket és az életüket is fenyegetik.

Jacob Portman története folytatódik!

A madarak tanácskozása a Vándorsólyom kisasszony-sorozat ötödik kötete.


"A városka túlsó végén harsogott a tornádó. Azt próbálta eldönteni, agyoncsapjon-e minket, összeolvadjon-e a testvérével, vagy magában tomboljon.
Menedéket kerestünk. Bementem a tér egyik házába, Noor másikat választott, de mindkettőt elhagytuk, mert nem volt pincéjük. Alig tettünk meg harminc métert a másodiktól, amikor az vadul rázkódni kezdett, felemelkedett a teteje, az oldalsó kertbe zuhant, és millió darabra esett szét.
Meg fogunk halni.
Ez a gondolat suhant át a fejemben, mielőtt elfojthattam volna.
Fedezéket keresve futottunk át a téren, beugrottunk egy sárhalom mögé, a fejünk fölé kaptuk a kezünket, védekezve a szél sodorta lövedékek elől. Reszketve feküdtem Noor mellett, várva, hogy a süvítő szél csendesedjen.
– Sajnálom – hebegte Noor. – Nagyon sajnálom, Jacob. Nem lett volna szabad idehoznom téged.
– Nem tudhattad. – A kezem megtalálta a kezét a vizes földön. – Együtt csináljuk, emlékszel?
Újabb robaj hallatszott a közelből, lángnyelv csapott az égre. Benzinkút, gondoltam.
Noor ismét hümmögni kezdett. Aztán a kántálásból éneklés lett, és akkor először hallottam Noor dalának a szövegét.
– Egy, kettő, három, Gee kisasszonyt látom…
Ebben a pillanatban egy idős hölgy – ő volt az első ember, akit láttunk – szaladt át előttünk az úton, kezében egy macskával.
Megborzongtam. Mennyi esélye van…
– Énekeld tovább! – biztattam Noort.
– Kettő, három, négy, be a boltba mégy.
Az idős hölgy felszaladt az élelmiszerbolt lépcsőjén, és eltűnt odabenn.
Noorra pillantottam. Ő tágra nyílt szemmel bámult vissza rám.
– Mi a következő sor?"