Nincs engedélyezve a javascript.
Rebel Witch – Lázadó boszorkány

Rebel Witch – Lázadó boszorkány(E-könyv)

Rune Winters menekül. Amióta Gideon Sharpe, a fiú, akit szeretett, felfedte, hogy ki is valójában, és az ellenség kezére adta őt, mindenki a lány halálát kívánja. Ha Rune életben akar maradni, akkor kénytelen szövetségre lépni a kegyetlen és veszélyes Cressida Roseblooddal, aki arra készül, hogy ismét magához ragadja a hatalmat a Köztársaság felett és újra elhozza a Boszorkányuralmat – aminek eléréséhez Rune-ra is szüksége van.

A lány így épp azzal fog össze, aki földi pokollá tette Gideon életét. De a fiú nem hagyhatja, hogy a Köztársaság ismét a boszorkányok kezére jusson. Ahhoz, hogy a világát megóvja, minden egyes boszorkánynak vesznie kell – leginkább Rune Wintersnek.

Amikor Rune olyan ajánlatot tesz Gideonnak, amit a fiú nem utasíthat vissza, a páros kénytelen összeállni, hogy elérjék veszélyes céljaikat. Azonban minél több időt töltenek egymás társaságában, Gideon annál inkább ráébred, hogy a Rune iránti érzései közel sem olyan holtak, mint eddig gondolta. Így pedig egy borzalmas döntéssel kerül szembe: vagy kénytelen lesz feláldozni a lányt, akit szeret, vagy életben hagyja Rune-t, és végignézi, hogy az a világ, amiért olyan keményen küzdött, porig ég.

 
Raktári kód:
243885
Oldalszám:
560
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
4 999 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Rune Winters menekül. Amióta Gideon Sharpe, a fiú, akit szeretett, felfedte, hogy ki is valójában, és az ellenség kezére adta őt, mindenki a lány halálát kívánja. Ha Rune életben akar maradni, akkor kénytelen szövetségre lépni a kegyetlen és veszélyes Cressida Roseblooddal, aki arra készül, hogy ismét magához ragadja a hatalmat a Köztársaság felett és újra elhozza a Boszorkányuralmat – aminek eléréséhez Rune-ra is szüksége van.

A lány így épp azzal fog össze, aki földi pokollá tette Gideon életét. De a fiú nem hagyhatja, hogy a Köztársaság ismét a boszorkányok kezére jusson. Ahhoz, hogy a világát megóvja, minden egyes boszorkánynak vesznie kell – leginkább Rune Wintersnek.

Amikor Rune olyan ajánlatot tesz Gideonnak, amit a fiú nem utasíthat vissza, a páros kénytelen összeállni, hogy elérjék veszélyes céljaikat. Azonban minél több időt töltenek egymás társaságában, Gideon annál inkább ráébred, hogy a Rune iránti érzései közel sem olyan holtak, mint eddig gondolta. Így pedig egy borzalmas döntéssel kerül szembe: vagy kénytelen lesz feláldozni a lányt, akit szeret, vagy életben hagyja Rune-t, és végignézi, hogy az a világ, amiért olyan keményen küzdött, porig ég.

 
Vélemények
 
Hírek