A könyv azt vizsgálja, hogy kik voltak és mit akartak a magyar rendszerváltás legaktívabb résztvevői, és milyen szerepet játszott a demokratikus átalakulásban az ellenzéki értelmiség. Miért épp az értelmiségiek kerültek közel a politika formálásának lehetőségéhez a hanyatló Kádár-korszak idején?
Szállítás:
1-2 munkanap
Készleten
Utolsó darab!
Eredeti ár:
4 990 ,-
Online ár:
4 192 ,-
Adatok
Raktári kód:
175100
ISBN:
9789634145011
EAN:
9789634145011
Megjelenés:
2019.
Kötésmód:
kartonált
Oldalszám:
536
Nyelv:
magyar
A könyv azt vizsgálja, hogy kik voltak és mit akartak a magyar rendszerváltás legaktívabb résztvevői, és milyen szerepet játszott a demokratikus átalakulásban az ellenzéki értelmiség. Miért épp az értelmiségiek kerültek közel a politika formálásának lehetőségéhez a hanyatló Kádár-korszak idején? Vajon ugyanazok az aktivisták voltak-e folyamatosan kulcsszerepben, vagy periódusonként váltották egymást? Mik voltak az ellenzéki megszólalás lehetőségei az első és második nyilvánosságban, hogyan különült el, majd olvadt össze a kettő? Milyen volt az ellenzéki értelmiségi csoportok közötti munkamegosztás? Hogyan változtak az ellenzéki értelmiségiek gondolkodását formáló eszmék ebben a korszakban?
Az értelmiség rendszerváltásban betöltött szerepét vizsgálva valójában az "értelmiség hosszú évtizedéről" érdemes beszélnünk, hiszen a kritikai beszéd kultúrájának megjelenése és elterjedése jóval megelőzte a rendszerváltást, és néhány évig még a rendszerváltás után is fennmaradt. Ez a "hosszú évtized" a Charta '77-tel való szolidaritási petíciótól a disszidens értelmiségiek szamizdat orgánumainak létrejöttén és a demokratikus ellenzék megszerveződésén (1977-1987), a hálózatépítésen és pártosodáson (1988), a kerekasztal-tárgyalásokon (1989) és a parlamenti politizálás megindulásán át (1990) egészen a Demokratikus Charta politikai felíveléséig és hanyatlásáig (1991-1994) tartott. E korszakban jelentős személyi átrendeződések történtek az ellenzéki értelmiségben: a disszidensektől a tárgyalások résztvevőin át az új parlament összetételéig és a rendszerváltás utáni mozgalmak résztvevői köréig jellemző volt az ellenzéki szereplők cirkulációja. A vizsgált történelmi korszak egyes periódusai között jóval nagyobb volt az ellenzéki értelmiségi csoportok összetételének változása, mint folytonossága.
Az ellenzékiek eszméit olyan fogalmak alakították, mint a hatalom humanizálása, az engedetlenség, az antipolitika, a civil társadalom, és mindenekelőtt az egyetemes emberi jogok. A békés rendszerváltáshoz vezető radikális reform gondolata megnyitotta az utat a reformértelmiség csatlakozásához. A szabadság, a népszuverenitás, a képviseleti kormányzat, az erőszakmentesség, a konszenzusra törekvés és az Európába visszatérés alapelvei pedig lehetővé tették az alkotmányozást.
BOZÓKI ANDRÁS egyetemi tanár a budapesti Közép-Európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén. Rendszeresen oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és többször is tanított vendégprofesszorként a New York-i Columbia Egyetemen, valamint más nyugati egyetemeken. Számos nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 18 könyv (társ)szerzője, 24 könyv (társ)szerkesztője.
Az értelmiség rendszerváltásban betöltött szerepét vizsgálva valójában az "értelmiség hosszú évtizedéről" érdemes beszélnünk, hiszen a kritikai beszéd kultúrájának megjelenése és elterjedése jóval megelőzte a rendszerváltást, és néhány évig még a rendszerváltás után is fennmaradt. Ez a "hosszú évtized" a Charta '77-tel való szolidaritási petíciótól a disszidens értelmiségiek szamizdat orgánumainak létrejöttén és a demokratikus ellenzék megszerveződésén (1977-1987), a hálózatépítésen és pártosodáson (1988), a kerekasztal-tárgyalásokon (1989) és a parlamenti politizálás megindulásán át (1990) egészen a Demokratikus Charta politikai felíveléséig és hanyatlásáig (1991-1994) tartott. E korszakban jelentős személyi átrendeződések történtek az ellenzéki értelmiségben: a disszidensektől a tárgyalások résztvevőin át az új parlament összetételéig és a rendszerváltás utáni mozgalmak résztvevői köréig jellemző volt az ellenzéki szereplők cirkulációja. A vizsgált történelmi korszak egyes periódusai között jóval nagyobb volt az ellenzéki értelmiségi csoportok összetételének változása, mint folytonossága.
Az ellenzékiek eszméit olyan fogalmak alakították, mint a hatalom humanizálása, az engedetlenség, az antipolitika, a civil társadalom, és mindenekelőtt az egyetemes emberi jogok. A békés rendszerváltáshoz vezető radikális reform gondolata megnyitotta az utat a reformértelmiség csatlakozásához. A szabadság, a népszuverenitás, a képviseleti kormányzat, az erőszakmentesség, a konszenzusra törekvés és az Európába visszatérés alapelvei pedig lehetővé tették az alkotmányozást.
BOZÓKI ANDRÁS egyetemi tanár a budapesti Közép-Európai Egyetem Politikatudományi Tanszékén. Rendszeresen oktat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán és többször is tanított vendégprofesszorként a New York-i Columbia Egyetemen, valamint más nyugati egyetemeken. Számos nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja. 18 könyv (társ)szerzője, 24 könyv (társ)szerkesztője.
Vélemények
Hírek
