Nincs engedélyezve a javascript.
A megbékélés kora

A megbékélés kora
(E-könyv)

Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy Gyula grófnak és Ferenczy Idának a sorsát, és zárja le kettejük történetét.

Ferenczy Ida a történettudomány által azóta is tisztázatlan körülmények között Erzsébet császárné, „Sisi” felolvasóhölgye lesz. A Deák Ferenc által vezetett Felirati Pártot támogató Andrássy azonnal meglátja a pozícióban rejlő lehetőségeket, és arra kéri Idát – aki számára még mindig nem közömbös a gróf –, hogy támogassa a magyar ügyet.

Miközben a Hofburg intrikáival és magyarellenességével küzdő Ida őszinte barátságot köt a császárnéval, Magyarországon makacs politikai küzdelem folyik a konzervatívok, a mérsékeltek és a radikálisok között, mely utóbbiak sorra elbukó összeesküvései, akciói sokukat a bitófa árnyékába sodornak.

Bécsi udvar, Pest-Buda, Kecskemét, a Hofburg palotája, aszály sújtotta búzamezők, előkelő pesti szalonok és feslett mulató, az Angol Királynő Szálló és vidéki kastély Terebesen, függetlenségért meghalni kész forradalmárok és a békés, gyarapodást hozó, polgári életért megbékélni kész kiegyezéspártiak: a regényben megfestett színes tabló átélhető módon mutatja be, mennyi küzdelem kellett ahhoz, hogy a józan ész szavát követve végül bekövetkezzen a megbékélés kora.
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
2 990 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
229367
ISBN:
9789634267195
EAN:
9789634267195
Gyártó kód:
39634
Megjelenés:
2024.
Oldalszám:
440
Nyelv:
magyar
Bakóczy Sára a nagy sikerű Délibábok kora után az önállóan is olvasható A megbékélés kora című regényében 1863-tól 1867 júniusáig, a kiegyezésig és I. Ferenc József magyar királlyá történő koronázásáig követi nyomon az előző kötetben megismert hőseinek, Andrássy Gyula grófnak és Ferenczy Idának a sorsát, és zárja le kettejük történetét.

Ferenczy Ida a történettudomány által azóta is tisztázatlan körülmények között Erzsébet császárné, „Sisi” felolvasóhölgye lesz. A Deák Ferenc által vezetett Felirati Pártot támogató Andrássy azonnal meglátja a pozícióban rejlő lehetőségeket, és arra kéri Idát – aki számára még mindig nem közömbös a gróf –, hogy támogassa a magyar ügyet.

Miközben a Hofburg intrikáival és magyarellenességével küzdő Ida őszinte barátságot köt a császárnéval, Magyarországon makacs politikai küzdelem folyik a konzervatívok, a mérsékeltek és a radikálisok között, mely utóbbiak sorra elbukó összeesküvései, akciói sokukat a bitófa árnyékába sodornak.

Bécsi udvar, Pest-Buda, Kecskemét, a Hofburg palotája, aszály sújtotta búzamezők, előkelő pesti szalonok és feslett mulató, az Angol Királynő Szálló és vidéki kastély Terebesen, függetlenségért meghalni kész forradalmárok és a békés, gyarapodást hozó, polgári életért megbékélni kész kiegyezéspártiak: a regényben megfestett színes tabló átélhető módon mutatja be, mennyi küzdelem kellett ahhoz, hogy a józan ész szavát követve végül bekövetkezzen a megbékélés kora.
Vélemények
 
Hírek