Ferdinandy György (1935-2023) emigráns magyar író életműsorozatának negyedik kötete kevésbé ismert kisregényekből áll. A párizsi Magyar Műhely gondozásában 1970-ben megjelent, tizenegy elbeszélést tartalmazó Nemezió González egyetemi tanár beszéde a Fekete-erdő állataihoz című gyűjteményben a szerző a hontalanság, az idegenség és az emigráns lét komplexitását járja körül. Gyakran neoavantgárd vonásokat mutató - emellett talán a francia "új regény", az Alain Robbe-Grillet által megteremtett Nouveau roman vagy éppen Mészöly Miklós és Hernádi Gyula munkássága által ihletett - prózája kísérletező, mozaikos, filmszerű szerkesztésű, a lineáris időt és valóságot felbontja: elmosódik az álom és valóság határa.
A kortárs széppróza autofikciós irányzatához sorolt, előbb Franciaországban, majd a karibi Puerto Rico szigetén, végül a floridai Miamiban letelepedett Ferdinandy másik, Valenciánál a tenger címen a müncheni Aurora Könyveknél 1975-ben kiadott kisregénye tizenhat - A magyar irodalom története szerint - "erős sodrású prózaversből és kísérletező jellegű szövegből" áll. Ebben a válogatásban is hangsúlyos a szövegképzési technika, az újszerű prózapoétikai eljárás, mellyel a hontalanság nyelvi és érzelmi tapasztalatát formálja meg. Több szöveg asszociációkra, képi töredékekre és ritmikus ismétlésekre épül - mégis élvezhetően, érzékenyen mesél a kalandos magánemberi és írói lét rövid spanyolországi, majd hosszabbra nyúló Puerto Ricó-i időszakáról.