Három évvel a Bátor Csikó színművei után Márton László újabb drámakötettel jelentkezik. Az itt olvasható négy színmű mindegyikére rányomja bélyegét a műhelymunka, a közös gondolkodás a mindenkori társulattal.
Az Avvakum az orosz egyházszakadás két élharcosának mártíriumát mutatja be, és azt vizsgálja, hogyan válhat színpadi akció a rabságból, vagyis a cselekvés kényszerű hiányából.
A Caraffa a hírhedt eperjesi vésztörvényszék működését követi nyomon, és arra hívja fel a figyelmet, hogyan mossa össze a zsarnoki hatalom az irodalmi képzelődést a politikai koncepciós perrel.
A Picasso a zseniális művész utolsó húsz évét sűríti fél órába a háború utáni népszerűségtől a fokozatos elmagányosodásig, miközben a képzőművészeti formanyelv színpadi megfelelőit keresi.
A címadó dráma, miközben egy tanárnő küszködését és a mai magyar közoktatás visszásságait jeleníti meg, egyszersmind Jászai Mari alakját is új életre támasztja.
Márton László az egyes emberi sorsokat, szereplőinek mozgatórugóit éppoly érzékenyen látja át, mint a világtörténelem korszakokon átívelő összefüggéseit. Prózai munkáihoz hasonlóan drámáit is a burjánzó szellemesség és a groteszkig menő kíméletlen él hatja át, és mindenekelőtt: a szabadság.