Nincs engedélyezve a javascript.
Modellmunka

Modellmunka
(E-könyv)

Nem indulunk egyenlő eséllyel az életben. Vannak gyerekek, akiket elhagynak. Akik intézetek falai között vagy idegen családokban nőnek fel – szeretet nélkül, kapaszkodók nélkül. Mégis álmodnak. Vágyakoznak. Küzdenek. A Modellmunka főszereplője egy fiatal fiú, aki az állami gondoskodás pereméről indulva próbál önmaga ura lenni – bármi áron. Miközben mások esélyt kapnak az élettől, neki még a nullához képest is vissza kell lépnie egyet, hogy valahogy feljebb jusson. Az útja egy olyan világba vezet, ahol a test az áru, a lélek pedig csupán járulékos veszteség. Ahol azok, akik hangosan ítélkeznek, csendben kihasználnak. Ez a regény egy fájdalmasan őszinte történet arról, mit jelent a túlélés, a talpon maradás azoknak, akik akaratuk ellenére indulnak hátrányból. Nap, mint nap kell feladniuk az elveiket, hogy legyen, mint enniük. De lehet-e ezt úgy csinálni, hogy az ember a nap végén tükörbe bírjon nézni? A 90-es években játszódó Modellmunka egy olyan, ma is aktuális valóságot tár elénk, amelyről tudunk ugyan, de inkább úgy teszünk, mintha nem is létezne.
Raktári kód:
238553
Oldalszám:
350
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
2 990 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Nem indulunk egyenlő eséllyel az életben. Vannak gyerekek, akiket elhagynak. Akik intézetek falai között vagy idegen családokban nőnek fel – szeretet nélkül, kapaszkodók nélkül. Mégis álmodnak. Vágyakoznak. Küzdenek. A Modellmunka főszereplője egy fiatal fiú, aki az állami gondoskodás pereméről indulva próbál önmaga ura lenni – bármi áron. Miközben mások esélyt kapnak az élettől, neki még a nullához képest is vissza kell lépnie egyet, hogy valahogy feljebb jusson. Az útja egy olyan világba vezet, ahol a test az áru, a lélek pedig csupán járulékos veszteség. Ahol azok, akik hangosan ítélkeznek, csendben kihasználnak. Ez a regény egy fájdalmasan őszinte történet arról, mit jelent a túlélés, a talpon maradás azoknak, akik akaratuk ellenére indulnak hátrányból. Nap, mint nap kell feladniuk az elveiket, hogy legyen, mint enniük. De lehet-e ezt úgy csinálni, hogy az ember a nap végén tükörbe bírjon nézni? A 90-es években játszódó Modellmunka egy olyan, ma is aktuális valóságot tár elénk, amelyről tudunk ugyan, de inkább úgy teszünk, mintha nem is létezne.
Vélemények
 
Hírek