" "...Felébredtem valamikor máskor. Volt valami a kezemben, amit elozoleg beletett valaki. Felhúztam a lábamat, a két térdem felemelkedett, egy kép került a szemem elé, ami a kezemben volt. Világos színu ember nézett a szemembe, lelógó haja körül fényes körtányér. Addig figyeltük egymást, míg haza nem vittek a kórházból, vissza abba a szobába, ahol elozoleg életben voltam. Ott is ágyban feküdtem. Egy asszony magasodott fölém, vizsgálgatott, közben fekete fejkendot csomózott az álla alá. Azt mondta, hogy o a nagyanyám, és sírva fakadt, mikor mindkettonk számára kiderült, hogy elfelejtettem beszélni. Ezután gondjaiba vett engem az az asszony. Velem maradt nappal, mellettem aludt éjszaka. A fülembe sugdosott, hogy nézzem csak a kezemben lévo képet. Azt mondta, lám csak, erosödöm, és ezt Jézusnak köszönhetem, o az, aki visszanéz ránk. Az asszony ohozzá imádkozott, adjon erot nekem, és o meghallgatta ot. Mert, nézzem csak, ero sugárzik Jézusból és fényesség. Egyik este közös takaró alatt egy példát is mondott erre a sötétségben az asszony. Hogy volt egyszer réges-régen egy nagybeteg no. És gyógyulást remélve Jézustól belement a rajongók tömegébe, a közelébe furakodott, de nem merte megszólítani ot. Csak nézte, hogy a gyógyítója elotte elhalad, és hátul a köntösérol négy kék színu bojt csügg alá. És az a nagybeteg vérzéses asszony félelmében csak futólag merte megérinteni a libego bojtok egyikét. De Jézusnak ez is elég volt. Megtorpant, és hangos szóval azt kérdezte, ki nyúlt hozzá. Ugyanis megérezte, hogy valami kiszállt belole, mert neki még a köntöse bojtjai is erovel voltak tele. Gyógyító erovel, aminek én az életemet köszönhetem, mondta az ágyban mellettem az asszony..."