Az Ille-i Vénusz(E-könyv)

Ebben a novellában is riasztó természetellenességek történnek, illetve a szereplők mondják el, hogy történtek, az író nem foglal állást, minden rémítő, természetellenes mozzanatra lehet egy természetes megoldás is: képzelődés, őrület, hibás oksági láncolat. A köznapi és kivételes, a reális és irreális úgy billennek a művészi tengelyen, hogy tökéletes egyensúlyban tartják egymást, mint a mérleg két serpenyője. A régészettel való „játék” is arra szolgál, hogy az olvasóban megerősítse a valóságérzetet: a szobor, a feliratok tudományos valóság, a kisvárosi zsánerképek ugyancsak, miért ne lehetne akkor valóság a valószínűtlen is? Döntse el az olvasó, minek látja a rémület-keltő természetfelettit, valóságos kobrának vagy ártalmatlan gumicsőnek! S ezt az írói beállítást a valóság felé vonja a stílus is, amely enyhén gúnyos, finoman fensőbbséges, hideg, de nem rideg, pontos, de gazdaságos, a legjellemzőbbekül kiválasztott mozzanatokat, jeleneteket a legegyszerűbb, ám legjellemzőbb szavakkal állítja elénk. Az egész mű olyan, mintha a művész köztérre szánt óriás szobrot miniatűrben készített volna él. A kicsibe szorított monumentalitás: ez Az Ille-i Vénusz, s ez minden Mérimée-novella.