Vannak könyvek, amelyek nem elmesélnek, hanem visszahívnak valahová, ahol sosem jártunk, és mégis ismerősebb minden otthonnál. Szerb Antal regénye ilyen: egy nászút, amely félúton elfordul a jövőtől, és a múlt felé indul. Olasz városok rózsaszín derűje és sikátorok sötétje, ifjúkori játékok, amelyekből halálos komolyság lett, egy elveszett ház emléke, ahol az ember egyszer igazán önmaga volt. A Utas és holdvilág a nosztalgia regénye, a soha be nem teljesülő vágyódásé, amely minden szerelemnél erősebb, és a felnőttség kérdéséé: lehet-e megmaradni annak, akinek születtünk, vagy el kell fogadnunk, amivé a világ akar tenni minket. Ironikus és fájdalmasan gyengéd könyv a magyar próza egyik legszebb holdfényes éjszakájáról, amelyben az olvasó maga is utassá válik.
Vannak könyvek, amelyek nem elmesélnek, hanem visszahívnak valahová, ahol sosem jártunk, és mégis ismerősebb minden otthonnál. Szerb Antal regénye ilyen: egy nászút, amely félúton elfordul a jövőtől, és a múlt felé indul. Olasz városok rózsaszín derűje és sikátorok sötétje, ifjúkori játékok, amelyekből halálos komolyság lett, egy elveszett ház emléke, ahol az ember egyszer igazán önmaga volt. A Utas és holdvilág a nosztalgia regénye, a soha be nem teljesülő vágyódásé, amely minden szerelemnél erősebb, és a felnőttség kérdéséé: lehet-e megmaradni annak, akinek születtünk, vagy el kell fogadnunk, amivé a világ akar tenni minket. Ironikus és fájdalmasan gyengéd könyv a magyar próza egyik legszebb holdfényes éjszakájáról, amelyben az olvasó maga is utassá válik.