Ősszel megbocsátok

Ősszel megbocsátok(E-könyv)

Az Ősszel megbocsátok egy elit iskola kegyetlen világán keresztül mutatja meg, hogy a múlt bűnei a jelenben meglapulva várják a megfelelő pillanatot, hogy új életre keljenek, és tovább pusztítsanak.
A luxus-magániskola több szempontból is zárt közösségében Rory Cavendish mindenen és mindenkin uralkodni akar. A karizmatikus, zseniális és könyörtelen fiú mindenkit sakkfigurának tekint, még Lou-t is, pedig ő a legjobb barátja, sőt több is annál…
Camelia megjelenésével a társaság addigi látszólagos egyensúlya megbillen, és a lassan elszabaduló, mindaddig kimondatlan feszültségek olyan események sorát indítják el, amelyek következményei évekkel később is kísérteni fogják a szereplőket.
Amikor Roryt meggyilkolják, minden bizonyíték Lou ellen szól. Rory még a halála után is irányítani akar: végrendelete perverz játszmába kényszeríti mindazokat, akik ismerték egykor. Az ügyvéd Camelia - aki annak idején az áldozat, a célpont szerepét töltötte be - ezúttal kulcsfigurává válik azzal, hogy elvállalja Lou védelmét. Nyomozás közben kénytelen szembenézni a múlttal, amelyet addigra ha nehezen is, de sikerült maga mögött hagynia, valamint azzal a ki nem mondott, magának sem bevallott szenvedéllyel, amelyet Lou iránt érez az első pillanattól fogva…

Raktári kód:
253232
Oldalszám:
440
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
4 599 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok

Az Ősszel megbocsátok egy elit iskola kegyetlen világán keresztül mutatja meg, hogy a múlt bűnei a jelenben meglapulva várják a megfelelő pillanatot, hogy új életre keljenek, és tovább pusztítsanak.
A luxus-magániskola több szempontból is zárt közösségében Rory Cavendish mindenen és mindenkin uralkodni akar. A karizmatikus, zseniális és könyörtelen fiú mindenkit sakkfigurának tekint, még Lou-t is, pedig ő a legjobb barátja, sőt több is annál…
Camelia megjelenésével a társaság addigi látszólagos egyensúlya megbillen, és a lassan elszabaduló, mindaddig kimondatlan feszültségek olyan események sorát indítják el, amelyek következményei évekkel később is kísérteni fogják a szereplőket.
Amikor Roryt meggyilkolják, minden bizonyíték Lou ellen szól. Rory még a halála után is irányítani akar: végrendelete perverz játszmába kényszeríti mindazokat, akik ismerték egykor. Az ügyvéd Camelia - aki annak idején az áldozat, a célpont szerepét töltötte be - ezúttal kulcsfigurává válik azzal, hogy elvállalja Lou védelmét. Nyomozás közben kénytelen szembenézni a múlttal, amelyet addigra ha nehezen is, de sikerült maga mögött hagynia, valamint azzal a ki nem mondott, magának sem bevallott szenvedéllyel, amelyet Lou iránt érez az első pillanattól fogva…

Vélemények
 
Hírek