Nincs engedélyezve a javascript.
Kaleidoszkóp

Kaleidoszkóp
(E-könyv)

Színes, élénk, vibráló forgatag. Mint az élet maga. Fordulatokban gazdag, és mégis sokszor úgy érezheted, hogy ismerős, mintha már veled is megtörtént volna.
Mert vannak az életben olyan pillanatok, események, amelyek szükségszerűen bekövetkeznek, mivel sorsunkhoz tartoznak. De nem mindegy, hogyan végződnek.  Az sem, hogyan éljük meg őket. Az út, amit bejárunk, hozhat váratlan fordulatokat. 
16 történet mesél életről, születésről, halálról, vágyakról és szerelemről. Mindezt teszik úgy, hogy bepillantást nyújtanak közben abba is, hogyan éli meg az emberi elme és lélek, ha olyan helyzetekben találja magát, amire nem számított, ami valamiféle feladatot jelent a számára.
A vágyak megvalósítása és azok megélése éppúgy hozzátartozik főhőseink útjához, mint a boldogság folytonos keresése vagy a tragédiák feldolgozása.
Akár a mérföldkövek, úgy gyűlnek éveink során át. „Szépek így, az útszéli fűben ragyogva. Elindulsz, hogy megnézd, mi van rájuk írva. Érhetnek még meglepetések. Csak várd ki a végét!”
Így hát, kedves Olvasó, arra biztatlak, járd végig szereplőinkkel az útjukat, s talán te is kapsz válaszokat a kérdéseidre, de legalábbis egy-egy szórakoztató olvasmányt, amely mosolyra vagy éppen könnyekre csábít!
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
2 790 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
231962
ISBN:
9786156297389
EAN:
9786156297389
Gyártó kód:
40552
Megjelenés:
2025.
Oldalszám:
280
Nyelv:
magyar
Színes, élénk, vibráló forgatag. Mint az élet maga. Fordulatokban gazdag, és mégis sokszor úgy érezheted, hogy ismerős, mintha már veled is megtörtént volna.
Mert vannak az életben olyan pillanatok, események, amelyek szükségszerűen bekövetkeznek, mivel sorsunkhoz tartoznak. De nem mindegy, hogyan végződnek.  Az sem, hogyan éljük meg őket. Az út, amit bejárunk, hozhat váratlan fordulatokat. 
16 történet mesél életről, születésről, halálról, vágyakról és szerelemről. Mindezt teszik úgy, hogy bepillantást nyújtanak közben abba is, hogyan éli meg az emberi elme és lélek, ha olyan helyzetekben találja magát, amire nem számított, ami valamiféle feladatot jelent a számára.
A vágyak megvalósítása és azok megélése éppúgy hozzátartozik főhőseink útjához, mint a boldogság folytonos keresése vagy a tragédiák feldolgozása.
Akár a mérföldkövek, úgy gyűlnek éveink során át. „Szépek így, az útszéli fűben ragyogva. Elindulsz, hogy megnézd, mi van rájuk írva. Érhetnek még meglepetések. Csak várd ki a végét!”
Így hát, kedves Olvasó, arra biztatlak, járd végig szereplőinkkel az útjukat, s talán te is kapsz válaszokat a kérdéseidre, de legalábbis egy-egy szórakoztató olvasmányt, amely mosolyra vagy éppen könnyekre csábít!
Vélemények
 
Hírek