„A diktatúrában a kormány soha sem azonos a néppel"
„Lágyan ránézett, majd visszafordult és beledőlt a mélységbe. Danit elhagyta az ereje, egész teste elernyedt, majd térdre rogyott. Fejét az égre emelte, és száját kitátva torkaszakadtából üvölteni kezdett. Aztán a hópihék és a néma csend leple borult a vidékre. A gyász csendje a legszörnyűbb csend, ami létezik. A csend, amely ölni képes, amely úgy tud fájni, mint a nyílt seb a forró tőr forgatására."
A szerző hátborzongató őszinteséggel meséli el mindazt a szörnyűséget, amit a Jugoszláv Néphadseregben szolgálva vajdasági magyar emberként élt meg a kilencvenes évek délszláv háborúja idején. A válogatott borzalmak és a harctéri jelenetek részletes, valósághű ábrázolása az olvasóban nem hagy kétséget afelől: megtörtént eseményekről értesül, méghozzá első kézből. A kordokumentummal felérő regény szerzőjének elsősorban az a célja, hogy a délszláv háborút elfogulatlanul ábrázolja. Igyekezett úgy rekonstruálni az eseményeket, hogy közben objektív maradjon, és senkit se sértsen meg, hogy egyik részvevőjét se tüntesse fel jobb vagy rosszabb színben a másiknál.
„Ez az a könyv, melyet olykor könnyedén írtam, máskor meg könnyekkel küszködve préseltem ki magamból' – vallja Yugovich olvasóinak szánt legújabb regényéről.