Eltépném lelkemet

Cselenyák Imre életregényei nagy népszerűségnek örvendenek kritikai és olvasói szempontból egyaránt. Ez talán azzal magyarázható, hogy szakított a misztifikált, hosszú, száraz elemzői módszerrel, amit híres eleink alkalmaztak. Cselenyák más, a közegükben, a mindennapi küzdelmük folyamatában mutatja meg a klasszikusokat. Aranyról, Petőfiről, József Attiláról, Tinódi Sebestyénről írott könyveiben leginkább az esendő ember van a középpontban, tehát az olvasó inkább szép elbeszélést tart a kezében, mintsem monográfiát, bár benne rejlenek a fontos, hiteles események, a művek születésének körülményei is. Olyasféle módon, mint például Irving Stone vagy Ingrid Möller biográfiáiban.
Vörösmarty Mihály élete is ebben a felfogásban született, jóllehet a "Szózat költője oly mértékben vette ki részét a reformkor irodalmi fellendüléséből, volt eminenciása a magyar nyelv megújításának, hogy tapintatlanság lett volna a teljes szakmai szerepét mellőzni" ? vallja a szerző. A cselekmények sodrában viszont olyan különös történések, művészbarátságok, politikai dilemmák, szerelmi ügyek kerülnek felszínre, amelyekről eddig elég kevés tudomásunk volt.