„Ne csak a németek dicsekedjenek vele, hogy volt nekik olyan hatalmas emberük, mint dr. Faust, akit életében tenyerén hordozott, halála után pedig pokolra vitt az ördög, ami elég szép kitüntetés: más szegény ember a saját lábán jár oda.
„Ne csak a németek dicsekedjenek vele, hogy volt nekik olyan hatalmas emberük, mint dr. Faust, akit életében tenyerén hordozott, halála után pedig pokolra vitt az ördög, ami elég szép kitüntetés: más szegény ember a saját lábán jár oda. Nekünk is volt ilyen kitűnő emberünk, akinek hírét ma is emlegeti minden ember Debrecenben: doktor Hatvani István."
Bár a Faust-monda nyomai Magyarországon már a XVI. századtól felbukkannak a parasztság szájhagyományában, a „magyar Faust" elnevezés Hatvani István debreceni professzor nevéhez kötődik.
A XVIII. században élt Hatvani amellett, hogy teológiát és orvostant tanult Bázelben, majd Leidenben, kiemelkedő matematikai és fizikai ismeretekkel rendelkezett. A tehetséges fiatal tudósnak professzori állást kínált fel több külföldi egyetem is, ő mégis a Debreceni Református Kollégiumot választotta. A kísérleti oktatás egyik legjelentősebb hazai úttörője harminchét évig volt a neves debreceni intézmény tanára. Úttörő elektromossági kísérleteinek köszönhető, hogy személye körül már röviddel halála után bűbájos tudományáról és az ördöggel kötött szerződéséről szóló anekdoták és ironikus történetek keringtek. Az ördöngös professzornak többek között Jókai Mór, Arany János és Mikszáth Kálmánt is szentelt irodalmi művet.
Orbán János Dénes nagyszabású kísérleti drámában dolgozza fel a témát. A mű már több kiadást megért, 2015-ben a Debreceni Csokonai Színház 150 éves jubileumi évadának díszelőadása volt. De olvasmányként is rendkívül izgalmas ez a mű, amely Debrecen cívis polgárai mellett fölvonultatja a menny és a pokol, no meg a magyar hiedelemvilág alakjait is.
A nyakas magyar Faust és Mefisztó szellemi birkózása a mennyben és a pokolban, Bázelben és Pozsonyban, de főleg Debrecenben, 1749-ben és 1786-ban játszódik. Üzenete pedig évről évre aktuálisabb lesz, ahogy az ember egyre messzebbre merészkedik Isten felségterületén.