A Mahájána-buddhizmus tanítómesterei szerint a halál óráján, amikor a testet alkotó elemek egymásba omlanak, nem ér véget az élolények útja. A tibeti, lámahitu buddhizmus úgy tartja, hogy a hús-vér test elhagyása után az eszmélo-lény szellem-, azaz elme-testet ölt, és az elme önnön jelenései, utak, fények, istenek, szörnyek között bolyong a köztes lét szakadékában, szurdokában. Több napon át tart ez az állapot, legtovább hétszer hét, azaz negyvenkilenc napig, s az eszmélo onnan csak úgy szabadulhat, vagy legalább úgy kerülheti ki a Rossz Ösvények, gonosz utak csapdáit, önnön teste, szíve, szava tévedései, vétkei hatását, a Rossz Tettét, ha még életében avatott mestertol szerzett intelembe, tanácsba, a nemtudást és balgaságot szünteto Tudásba fogódzva szembesül önnön jelenéseivel, és megérti, hogy mindezek ? istenek, szörnyek, mennyek és poklok ? önnön elméjének szülöttei.
Ilyen intelmeket írnak le a Köztes Lét Könyvei, köztük a legismertebbnek, a Köztes Lét Hallomásbeli Nagy Megszabadítójának könyvei.