?Regényes és színpadias, petárdáktól hangos kor, amely a forradalom és a szabadságharc után következett, s jórészt a bukott forradalom nimbuszára alapozódott, oszies pompájú, melankolikus századvég, a boldog békeidok végjátékával. Vagy inkább tavasziasan pezsgo, szikrázó századelo? A korabeli sajtót lapozgatva valami különös zamat érzodik: valami enyhén sós, jódos mellékíz. (?) Mi ez: önbecsülés, biztonságérzet, harsányság, honszeretet vagy túlfejlett nemzeti érzület? Vajon a kor igazi lelke hol lakik? Az épülo európai nagyváros tágasságában, a király lelkiismeretes gondoskodásában vagy inkább a monarchiabeli hétköznapok közjogi taposómalmában, az adott szó becsületében, a liberális eszmékben, netán az eszlári zsidók ellen indított középkorias, balkáni ízu perben?? Ezekre a kérdésekre is választ keres a szerzo, amikor a magyar történelem ismétlodo, körkörös csapdáit a forradalom és szabadságharc bukása utáni idoszaktól kezdi el vizsgálni. ?Persze, kezdhettem volna korábban is ? írja. - A nemzeti érzés torzulásai már ott sejlenek a II. József germanizációs, abszolutista törekvései ellen támadt mozgalomban, amely az 1790. évi budai országgyulésen kapott eloször hangot, amikor többen is kifogásolták ??a nemzeti érzület nyilvánulásának módját??. (...) Kölcsey pedig, évtizedek múlva, a maga szókimondó módján, egyszeruen ??sujtásos nemzetnek? mondta a magyart.? ? (Lipp Tamás)