Hatvan évvel ezelőtti személyes emlékek, még oly jelentősek is, mint a magyar forradalom pillanatairól szóló veszámolók, könnyen a feledés homályába merülnek. Egyre kevesebben vannak, akik látták, átélték, netán aktív részesei voltak az eseményeknek. Az idő múlásával csökken az esélye, hogy újabb hiteles viasszaemlékezések szülessenek az utókor számára. Helyükre lép kommunikációs korunk eseménydús világa, ami gyakran szolgál háborúkkal, forradalmakkal, elfedve a közelműlt történelmi eseményeit. Pedig, kis nemzeteknek ritkán adatik meg, hogy világtörténelmi események középpontjába kerüljenek, tehát nem szabad elfelejteni. A kerek évfordulók szerencsére alkalmat adnak az emlékezésre.
Számomra is ez adott ihletet történeteim megírásához. Mivel járulhat hozzá egy személyes visszaemlékezés az egykori forradalom emlékképeihez hatvan év tárlatából? Létezhet még valami, ami gazdagítja a nemzeti emlékezet tárházát? Erre próbálok választ adni írásomban.