A mai fiatalságnak már fogalma sincsen, milyen is volt a sorkatonai szolgálat. Bizonyára nem is hiányzik nekik. Számukra ez már csupán másoktól hallott mese. Nekünk, akik végigcsináltuk, sokkal több. Személyes történelem, hiheto ? és sokszor hihetetlen ? kalandok sora, barátságok és legendák születésének helye. Az elozo rendszer minden furcsasága és ellentmondása felnagyítva, eltorzítva jelent meg a sereg mindennapjaiban. Mégis hozzásegített minket a körülöttünk levo világ jobb megismeréséhez, mint ahogy észrevétlenül ismertük meg egyre jobban és jobban önmagunkat is, saját teljesítoképességünk határait, a lelkünk mélyén szunnyadó, addig rejtve maradó eroket. Muszájból öltöttünk mundért, sok kellemetlen és megalázó dologban volt részünk, amit akkor megélni nem volt móka és kacagás, de ma, visszagondolva azokra a daliás idokre, már csak a nevetés maradt, minden keseruség nélkül. Meg a nosztalgia. Naná, hiszen akkor még milyen fiatalok voltunk! Hálás vagyok a sorsnak, hogy másfél évig a Magyar Néphadsereg bakája lehettem. Ezek nélkül az élmények nélkül ma sokkal szegényebb lennék. Örülök, hogy saját borömön tapasztalhattam meg a kiképzés borzalmait, a hadgyakorlatok néha fárasztó, néha mulatságos mindennapjait, az öreg katonák híres lazaságát. Örülök, hogy megismerhettem a seregbéli fura figurákat, Pinocset ezredes elvtársat, a tökfeju Fukalek Benot, Baszki Jimmyt, a Szarpumpás Molnárt, Csokibombát, és a többieket. Legyen ez a regény egy letunt, soha vissza nem téro korszak emlékmuve, ahogy én láttam.