Kr. u. 73., Júdeai-sivatag, közel a Holt-tengerhez. A rómaiak apokaliptikus háborúban leverték a zsidók felkelését. A lázadók utolsó erődje, Maszada eleste után a tizedik légió helyőrséget hagy a várban. A regény ott kezdődik, ahol a történelem véget ér: poszttraumás sokktól szenvedő maroknyi ember, katonák, rabszolgák, tábori szajhák, civil és nem civil, ártatlan és nem ártatlan túlélők próbálják folytatni az életet, a helyőrségbe osztva vagy annak alárendelve. Önkéntelen tanúi világok pusztulásának, vallások születésének, az örök háborúnak.
Kr. u. 73., Júdeai-sivatag, közel a Holt-tengerhez. A rómaiak apokaliptikus háborúban leverték a zsidók felkelését. A lázadók utolsó erődje, Maszada eleste után a tizedik légió helyőrséget hagy a várban. A regény ott kezdődik, ahol a történelem véget ér: poszttraumás sokktól szenvedő maroknyi ember, katonák, rabszolgák, tábori szajhák, civil és nem civil, ártatlan és nem ártatlan túlélők próbálják folytatni az életet, a helyőrségbe osztva vagy annak alárendelve. Önkéntelen tanúi világok pusztulásának, vallások születésének, az örök háborúnak. És az ókori holokauszt utáni időre és létállapotra is igaznak bizonyul Pilinszky János kétezer évvel később írt verssora: ?ami történt, valahogy mégse tud végetérni".
?Rákényszerített, hogy eljátsszam, mintha felszínesen közelednék felé, mintha tényleg kihasználnám, mert ha kimutattam, amit érzek, elzavart, ha nem mutattam fel közönyt és távolságot, az ajtaja küszöbéig sem jutottam el. Hogy ő mit érzett irántam, mindenkinek rejtély volt, leginkább neki.?
Lehet-e érvényesen beszélni a szerelemről? Meg tudja-e találni egy 21. századi író ? aki saját történetének narrátora és szereplője is egyben ? azokat a kerülőutakat, amelyek segítségével elmondható a szerelem, vagy akár a halál, akár a felnőtté válás utolsó szakaszának fájdalmas beavatása? Horváth László Imre első kisregénye erre tesz kísérletet ? egy többfelé ágazó szerelmi történetet olvashatunk, melyet ebben a második, átdolgozott kiadásban hátborzongató mélységű versekkel is bővít a szerző.
?Sayfo Omar neve nem cseng ismeretlenül azok előtt, akik követik a Közel-Kelet politikai eseményeit. Ebben a könyvében, mely műfaját tekintve disztópia, a lehető legrosszabb lehetőséget vázolja fel, ami Európával történhet. Zsigeri félelmeinket vezeti le a menekült-válság kapcsán, a legrosszabb reflexeinkre számít, mindezt a szép-irodalom eszköztárával és egy tudós ismereteivel. A legrémisztőbb a disztópiájában mégsem a kialakuló gyűlölet hűvös logikájának levezetése, hanem hogy a könyvben írt néhány jóslata már most megvalósulni látszik. Isten irgalmazzon Európa lelkének, ha mindenben igaza lesz."
Jászberényi Sándor író, haditudósító
?A menekültválság és a dzsihádista terrorakciók felerősítették az iszlámmal mint Európától ?idegen? vallással és kultúrával szembeni előítéleteket, leegyszerűsítő általánosításokat. A kölcsönös megértésre törekvés és a párbeszéd helyét a félelem és az intolerancia látszik átvenni. Sayfo Omar könyve Naszím történetén, az ő és a környezete mindennapjain keresztül ?belülről? láttatja az európai muszlim közösségek összetett, nehéz és ellentmondásos helyzetét, viszonyukat a hagyományaikhoz és az európai kultúrához, hozzájárulva ahhoz, hogy az olvasó a sok helyről sugallt személytelen ?massza-kép? hátterében meglássa a mindennapi életét élő, vívódó, küzdő embert."