Lakóhajó a Szajnán

William Wharton amerikai író, pszichológus és festő első regénye, a varázslatos Madárka megjelenése idején irodalmi szenzáció volt, a belőle készült film pedig elnyerte a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját. Ezt olyan további sikeres regények követték, mint a Búcsú a szerelemtől, az Apa vagy az Éjfélre kitisztul. Mindörökké – Egy apa igaz története című művében lánya és unokái tragédiáját dolgozta fel.

A Lakóhajó a Szajnán szintén önéletrajzi mű: a szerző és családja életének közel húsz évét öleli fel. Az amerikai író és óvónő felesége már több mint tíz éve éltek Európában, amikor az 1970-es évek közepén úgy döntöttek: lakóhajón fognak élni. Feladják párizsi lakásukat, vásárolnak egy leégett lakóhajót olcsón, és a Szajnára költöznek. A hajót azonban előbb valóban lakhatóvá kell tenni, ami a vártnál több akadályt gördít eléjük – és sokkal tovább tart. Miközben Wharton a festményeiből finanszírozza az életüket, a hajó elsüllyed, állandóan szivárog, mindig kell rajta javítani valamit, jön egy árvíz, aztán lángvágóval ablakokat kell vágni, lépcsőt kell építeni, pallóhidat kell javítani… – mi pedig az ezermester munka és a francia életvitel legapróbb részleteit is megismerjük, de mindezt a szerző sajátos stílusában, tele humorral, kalanddal, sírással és nevetéssel.
A könyvet olvasva végigkísérhetjük egy nagyszerű álom megvalósulását, és a háromgyerekes család kalandokkal teli húsz évét. Tanúi vagyunk nemcsak a fárasztó fizikai munkának, de az író gondolatainak is, látjuk a mindennapi robotot, de az alkotó művészt is, az apró örömöket és a megrendítő pillanatokat, és magunkba szívjuk a szövegből áradó életigenlést és szabadságot.