Boszorkányt ne hagyj életben

„Varázsló asszonyt ne hagyj életben!” – hangzik az intelem Mózes második könyvében, amelyre előszeretettel hivatkoztak a középkori boszorkányperek során. Milyen szerencse, hogy bár a XIV. századi Itáliában mindig betartották ezt az intelmet, egy rabszolgasorban élő magyar nemes leány mégis életben maradhatott.
Himfi Margitot, Nagy Lajos király hadvezérének, Himfi Benedeknek a leányát 1375-ben elrabolják a törökök. Viszontagságok egész sora után a velencei Giorgio Darvasio kalmár házába kerül, mint rabszolga. Nemcsak új hazájának nyelvét és szokásait kell megtanulnia, hanem a természet gyógyító erejének rejtelmeit, élet és halál törvényeit is. Ismert füvesasszony lesz, ráadásul, a velencei dózse egyedüli gyógyítója. Megvan mindene, mégsem boldog, hisz a szabadságát nem tudja visszakapni, pedig ő csak azt az egyet szeretné, visszamenni szeretett szülőföldjére, ahonnan elhurcolták: Erdélybe, Érszegre. Amikor kitör a velencei-magyar háború, Margitnak menekülnie kell, miközben a lakosságot a pestis és egy titokzatosabb, de nem kevésbé kegyetlen ragály is pusztítja, mely ellen nem segít sem az ima, sem a gyógymód, mert nincs rá magyarázat, hacsak nem a Démon ereje, a Sátán maga, ki felszállt a Pokolból, hogy magával ragadja a bűnös lelkeket. Margitot elhurcolják, kihallgatja, majd perbe fogja az inkvizíció. S mint tudvalevő, boszorkányt nem hagyhatnak életben!
Vajon tényleg a Sátán műve mindez? Valóban boszorkányság munkál a bajok hátterében? Erre is fény derül, mint az összes rejtélyre, melyek át- és átszövik a regény cselekményét, melynek végén a hőn áhított szabadulás dereng.