Az Usher-ház pusztulása

Edgar Allan Poe a 19. század első felében élt amerikai költő és novellista, művészete azonban nem volt sem tipikusan 19. századi, sem tipikusan amerikai. Szürrealizmusba hajló és gyakran horrorisztikus látásmódja sokkal inkább a 20. századot idézi, és műveinek egyik korai fordítója, Charles Baudelaire épp azért magasztalta Poe-t, mert az író szerinte nagyon nem amerikai, és Baudelaire sokkal közelebb érezte Poe művészetét a saját, illetve a francia századvég szellemiségéhez.
A kötetben szereplő írások a szerző klasszikussá vált, leghíresebb novellái, melyek ezúttal Gy. Horváth László fordításában jelennek meg, aki sok apró részletét tekintve a korábbi fordításoknál pontosabban adja vissza az eredeti szöveg nyelvi megoldásait, de a szöveg szuggesztivitása és költőisége semmiben sem marad el a korábbi fordítókétól, akik között olyan jeles írókat találunk, mint Babits Mihály.
A címadó novella, "Az Usher-ház pusztulása" talán a legnyomasztóbb valamennyi történet közül. Az elbeszélő az ideg-összeroppanás szélén álló egykori barátját látogatja meg egy pusztulásnak indult kastélyban, s bár ezt a nyomasztó hangulatot nehéz tovább fokozni, Poe-nak végtelenségig kifinomult nyelvi eszközeivel és mondatainak zeneiségével ez mégis sikerül.
"A Morgue utcai kettős gyilkosság" bízvást nevezhető az irodalomtörténet első krimijének, de az izgalmas cselekménynél is fontosabb Poe szövegének szövevényes gondolatmenete és annak nyelvi megformálása. "A Fekete macska" a pszichothrillerek őse, a sérült emberi lélek viszolyogtató mélységeibe enged bepillantást, de a kötet többi írása sem marad adós hátborzongató, ugyanakkor művészi tökéllyel megformált történetekkel.