Sütő Csaba András új kötetében a retrospektivitás irányából folytatja a rá jellemző narrativitást. A tágan értett környezetábrázolás után a megnéztem újra terei ugyan jobban körülhatárolódnak, valamint igen egzakt, évszámokhoz, eseményekhez köthető időreferenciákkal is kiegészülnek, az értelmezés tágasságát azonban éppen ez; a közös tudásba, az ismerősségbe oltott egyéni tapasztalat adja.
A közös tapasztalat, az ismerősség részben a régió és a város ismeretéből fakad, részben a huszadik század utolsó harmadának kulturális indexeit hozza játékba. A különböző intertextuális utalások és ráírások rendszerében magaskultúra és popkultúra összeütközése zajlik, ez a feszültség pedig a szubjektum irányából tematizálja az egyetemes kérdést: milyen viszonyba kerül(het) egymással szépirodalom, rockzene vagy épp régi tárgyi kultúra az egyén kulturális beágyazottsága fényében? A narrativitás és a kulturális utalásegyüttes mozgalmasságát találón egészíti ki az elmondás mikéntje, erőteljesen érvényesül a beszéd (és az írás) cselekvésértéke, miközben finom megmunkálásra vallanak a lokális nyelvváltozat és a társas viszonyok jelzésének nyelvi megoldásai. Ugyancsak a maga érzékenységében bontakozik ki a gyermeki és a felnőtt perspektíva konfliktusa és egymásba fordulása, mindez pedig az önmagáért való nosztalgia felszámolására, a múlt élővé tételére is lehetőséget teremt.