A tornác kövén

A harmadik évezredből visszatekintve régmúlttá lesz lassan a XX. század, akár a törökveszedelem. Ki tudja, vajon mi járhatott a tizenkét éves kamasz fejében Budán 1945 telén, míg a Fő utca 66. szám alól a Toldy Gimnázium felé igyekezett.
Számtanlecke, latin szószedet vagy a kötelező versek? Saját versében így ír később:

"lovak döglöttek, én lóhúson nőttem,
anyám,
mert ketten voltunk, sokszor félt, talán
ő tudta, hogy miért, én még nem"

A versek azonban ritkán jutnak el a közlésig. Vajon a gondolatban, fiókban őrzött költemények valódi létezők?
És létezik-e a költő hallgatásra ítélten?

"ki válaszolhat itt amikor én sem
tudom mi az amiért éltem
sőt halálom sem bizonyítható"

A földi lét tornácáról elszakadt hang egy évtized múltán, 1992 ben szólalhat meg először, de a poszthumusz válogatás korántsem az életmű teljessége.
A kiadónk gondozásában most megjelenő összegyűjtött versek annak igazolására tett kísérlet, hogy a mű nem pusztul el - utat tör magának, jelet hagy.

"- mert sorsa lesz a meg nem rontott
szavaknak, s fényük száll a glóbuszon,
talán itt más, - és más értelmük volt ott,
a csendülés örök. Arra hivatkozom."