Polgár Kristóf volt talán a legutolsó tanítványa Kolozsvárott a régi Helyőrség-generáció nagymesterének, a nemrég elhunyt Bréda Ferencnek, s tán azt is kijelenthetem, hogy a Mester halálával egy időben szólalt meg igazi, immár nem a kezdőkre jellemző költői hangján. Érdekes abban a tekintetben is, hogy amikor nem költő, akkor színész: így művészi látásmódja pluszhozadékkal bír, a színházi létmód kétségtelenül hozzátesz a verseihez. Nem tévedek tehát, ha azt mondom, hogy az újonnan indultak táborában is a legérzékenyebbek közé tartozik, s abban sem, hogy övé a legizgalmasabb költői indulások egyike. Versvilága visszaröpít a reneszánszba, Shakespeare és Villon hétköznapjaiba, egybeírja a szellem felszabadulásának korát napjaink sarával, erős nosztalgiával emlékezik a régi korok értékrendjéről, míg e rend belső összefüggéseit kutatja. Nem szépít, nem hazudik, egyszerűen csak lát és láttat. Ahogy azt egy igazi költőnek kell.
Farkas Wellmann Endre
Polgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon. Drámatagozatos diákként számos szerepet kapott a szolnoki Szigligeti Színházban, majd felvételt nyert a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Színművészeti Karára, melynek jelenleg végzős hallgatója. Ez az első verseskönyve.
Bolond dalokkal bűvöltél,
belém nevelted a vadat.
Fehér köntösben ápoló,
feketében apáca vagy.
Kalapban az ördög,
szárnyakkal sárkány lehetsz,
pikkelyek nélkül angyal.
Mindent tőled tanultam,
tekintélyes nagyúr. Ma
téged nézlek. Mutass újat!