2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye. A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket - együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban. „Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.” |
2024 irodalmi Nobel-díjas szerzője, Han Kang új regénye. A férfi ógörög szavakat rajzol a táblára, ügyesen leplezve, hogy szinte csak foltokat lát: egy örökletes betegség miatt hamarosan megvakul. A nő szorgalmasan jegyzetel, és senki nem sejti, hogy képtelen megszólalni: miután elvesztette édesanyját és a kisfia feletti felügyeleti jogot, fájdalmában megnémult. Mindketten azért vannak ebben a szöuli tanteremben, hogy egy holt nyelv szépségében leljenek vigaszra, ami végül nemcsak túlélni segíti, de egymás karjába is sodorja őket - együtt talán visszatalálnak a hanghoz és a fényhez. Az irodalmi Nobel-díjas Han Kang harmadik magyarul megjelent regényében két folyton szemlélődő, magányos ember csendes kitartással igyekszik feldolgozni az őket ért veszteségeket. A Görög leckék egyedülálló és érzéki mű, mely az emberi élet alighanem legfontosabb kérdéseire keres választ: hogy bírjuk el a lét súlyát, meg tudjuk-e magunkat értetni szóval vagy anélkül, és tudunk-e igazán kapcsolódni egymáshoz? A regény líraian elmosódó képek sora, és néma szóáradat, amely még sokáig visszhangzik az olvasóban. „Az arc, amit életünk során a leggyakrabban elképzelünk, a sajátunk.” |