?Ennek hallatán Pesztonka örömmel csapta a magasba karját, ám a mozdulatnak útját állta Józsi bácsi, s a bekapcsolt elektromos sokkoló csakhamar megtette a hatását.
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
990 ,-
Adatok
Raktári kód:
146770
ISBN:
9789633762400
EAN:
9789633762400
Gyártó kód:
7771
Megjelenés:
2011.
Oldalszám:
124
Nyelv:
magyar
?Ennek hallatán Pesztonka örömmel csapta a magasba karját, ám a mozdulatnak útját állta Józsi bácsi, s a bekapcsolt elektromos sokkoló csakhamar megtette a hatását. Józsi bácsi egy másodperc alatt százszor fuzte a tube a cérnát, és százszor rántotta ki, úgyhogy a végén önelégülten hullott a padlóra, s mielott végképp elvesztette az eszméletét, csak ennyit nyögött ki: nem tudtam, hogy ilyen jó hatással van rám a hidegfront...?
(részlet az egyik novellából)
?Podmaniczky könyve nem reprezentálni kívánja a valóságot, e mu inkább a valóság részeként mutatkozik. A történetek mindegyike sajátos matematikai logika szerint muködik, valamiféle "közös nevezo" reménye és kudarca alapján, amely egyben a szerkesztés technikája is. A történetek ontogenezise, az a már-már autisztikus, matematikai pontosságot mímelo "ragasztótechnika", melynek végén egy közös pillanatban "majdnem minden közös nevezore jut": fikció, szerkezet, nyelv és szereplok játéka. E monotónia a körbejárás érzetét kelti az olvasóban, látszólag minden újra kezdodik, és minden ugyanúgy végzodik. Az ismétlések és a végkimenetel azonossága ugyanakkor a kudarc érzetét teremti meg. Cselekedeteik, töprengéseik, gondolatmeneteik többségét is e paradoxon alá rendeli a szerzo: ?Azt kérdezném az istentol, ha elébe állnék, hogy van-e isten?
(Wernitzer Julianna)
(részlet az egyik novellából)
?Podmaniczky könyve nem reprezentálni kívánja a valóságot, e mu inkább a valóság részeként mutatkozik. A történetek mindegyike sajátos matematikai logika szerint muködik, valamiféle "közös nevezo" reménye és kudarca alapján, amely egyben a szerkesztés technikája is. A történetek ontogenezise, az a már-már autisztikus, matematikai pontosságot mímelo "ragasztótechnika", melynek végén egy közös pillanatban "majdnem minden közös nevezore jut": fikció, szerkezet, nyelv és szereplok játéka. E monotónia a körbejárás érzetét kelti az olvasóban, látszólag minden újra kezdodik, és minden ugyanúgy végzodik. Az ismétlések és a végkimenetel azonossága ugyanakkor a kudarc érzetét teremti meg. Cselekedeteik, töprengéseik, gondolatmeneteik többségét is e paradoxon alá rendeli a szerzo: ?Azt kérdezném az istentol, ha elébe állnék, hogy van-e isten?
(Wernitzer Julianna)
Vélemények
Hírek
