Elmondok egy történetet e könyv egyik történetérol. Tegnap (1988. április 20-án) délelott azzal a jó hírrel hívott föl a Szépirodalmi Kiadótól Károly Márta szerkeszto, hogy ideje fülszöveget írnom a könyvemhez. Én nagyon boldog voltam, és tökéletesen tanácstalan. Mit tudok még elmondani ezekrol a történetekrol, amit ok nem árulnak el magukról? Még mielott bármi is eszembe juthatott volna, ismét csöngött a telefon. Tamás volt az, a szakállába dörmögo clown, akivel két-három évvel ezelott barátkoztunk össze. Tudtam, hogy az utóbbi hetekben elég ramaty állapotban volt, és letoltam: - Mindig csak akkor jössz, amikor jól vagy. Tessék olyankor is jönni, amikor valami bajod van. - Nem, nem, olyankor nem szabad - válaszolta. - Olyankor itt van a Sátán. Meg is írtad te ezt egyszer. Néhány éve olvastam a Nemzetben egy írásodat, amiben, talán hetvenhétben, odamegy hozzátok az a fiú a Párizsi cukrászda elott és azt kéri, hogy hallgassátok meg. - Igen, tudom, Kérdés volt a címe. - Az, az. És azt mondja nektek: ?Ti meghallgattok! Ugye ti meghallgattok!? Ugye "ti meghallgattok engem?!" - Persze, emlékszem. Miért, te is ilyen kétségbeesett szoktál lenni, ha kiborulsz? - Én voltam az a fiú. Csak akkor még nem ismertük egymást. Azóta eltelt néhány hét. Egy este becsöngetett Tamás. Péterrel, színész-rendezo barátommal éppen dolgoztunk. - Azt mondtad, jöjjek akkor is, ha baj van. Hát most baj van - mondta Tamás és bedülöngélt a szobába. - Ülj le, egyél. Vagy feküdj le a szomszéd szobában. Vagy mondd el, mi baj - mondtam neki. Se evett, se feküdt, se a baját nem mondta el. Csak belekötött Péterbe. Én pedig kidobtam. (1988. április-június)