Nincs engedélyezve a javascript.
A lovakat is lelövik, nem?

A lovakat is lelövik, nem?
(E-könyv)

Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben.

"Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét - jelentette ki Mrs. Higby. - Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra."

"Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy..."

"A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van."

"Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták.
- Velem is ez történt? - kérdeztem.
- Pontosan - felelte az edző. - Elájultál, amikor kiléptél a parkettről..."

"Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival - folytatta Gloria. - Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket."

Raktári kód:
237389
Oldalszám:
129
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
1 549 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok

Hollywood, 1935. Maratoni táncverseny, egyfajta túlélőshow a nagy gazdasági válság idején. A fődíj ezer dollár, de a résztvevők többsége a verseny idejére ingyen biztosított koszt és kvártély miatt van itt. Már 855 órája táncolnak torzsalkodások, verekedések, botrányok közepette, de a show-nak mindhalálig folytatódnia kell. Erről a hollywoodi haláltáncról Sydney Pollack készített Oscar-díjas filmet 1969-ben.

"Az Anyák a Jó Erkölcsökért Egyesület elítéli a maguk versenyét - jelentette ki Mrs. Higby. - Véleményünk szerint, alantas és lealacsonyító, káros hatással van a társadalomra."

"Egyébként nem is tudom, hogy a férfi vagy a női sztároktól kaphatnék-e több segítséget. Azok alapján, amiket mostanában láttam, azt hiszem, inkább a nőknek kellene hagynom, hogy..."

"A terem közepére helyeztük a priccseket, az ápolók és edzők itt állnak készenlétben narancsszeletekkel, nedves törölközőkkel, repülősóval, és az orvos irányításával gondoskodnak róla, hogy a gyerekek közül csak az folytassa a versenyt, aki megfelelő fizikai állapotban van."

"Két másik edző jött be, egy újabb eszméletlen versenyzőt hoztak, Pedro Ortegát. Odavitték a tartályhoz és beledobták.
- Velem is ez történt? - kérdeztem.
- Pontosan - felelte az edző. - Elájultál, amikor kiléptél a parkettről..."

"Általában ez történik az ilyen erkölcscsőszök lányaival - folytatta Gloria. - Előbb vagy utóbb mind lefekszik valakivel, és a legtöbbjük annyira tudatlan, hogy simán felcsinálják őket."

Vélemények
 
Hírek