A Petőfi-életmű lezárulása óta eltelt több mint százötven év múltán a legutóbbi kutatások főként poétikájának természetével, költői fejlődésének törvényszerűségeivel kapcsolatban hoztak új megállapításokat, s elsősorban lírája hallatlan rétegezettségét, sokoldalúságát bizonyították. A korai, a Felhő-ciklus előtti Petőfi igen sok irányban kísérletezett. Rövid, sokáig egyértelműen népiesnek tekintett dalokban (Keresztúton állok...; Este virít a kikerics; Nem megyek én innen sehova...; Vadonban stb.) a német romantika lírájában először kiteljesedett, tiszta érzelemköltészet első nagy magyar példáit alkotta meg; élet- és zsánerképeiben (Ivás közben; Távolból; Járnak-kelnek sokan zöld erdőben stb.) egy nagy múltú, provinciális műfajt emelt magas esztétikai szintre; leíró, tájfestő verseiben (Hazámban; Az Alföld stb.) egy teljesen új típusú természetlírát ad; helyzetdalaiban, humoros költeményeiben a költői dikció és hangnem új változatait dolgozza ki. Ez a hatalmas ifjúkori termés összegződik, szintetizálódik mintegy a nagy epikus kompozíciókban A helység kalapácsában és a János vitézben. Az átmenetet képviselő Felhő-ciklus az újabb elemzések tanúsága szerint nemcsak a fejlődés újabb állomása előtti "kihordási periódus" volt, de mintegy a kidolgozott és beérett poétika tudatos lerombolása, újabb formáló elvek, alkotási módszerek kikísérletezésének időszaka is. A nagy verset, teljes értékű műalkotást nem hozó korszak legfőbb eredménye egy olyan poézis megteremtése volt, amelynek klasszicizálásával, túltengő kezdeményeinek megrostálásával alakulhatott ki azután az igazi Petőfi-líra, azok a nagy igényű, tudatos szerkesztésű, bonyolultan összetett kompozíciók, amelyek a hagyományos műfaji kategóriákkal immár nem írhatók le, és poétikájukban napjainkig korszerűek (Tündérálom; A szél; A puszta télen; Kiskunság, A téli esték stb.). Ezek közé az áttetszőnek, nagyon is egyszerűnek tűnő, valójában többszörösen összetett, különösen modalitásukat tekintve szinte "huszadik századinak" tekinthető versek közé tartozik a legismertebb, legklasszikusabb szerelmes és forradalmi versek jó része is. A harmadik korszak epikus alkotásai (Az Apostol, Bolond Istók pedig egy még újabb lírai termést előlegeznek, amelyből azonban csak néhány darab készülhetett már el. (Legeza Ilona)
Raktári kód:
257074
Oldalszám:
600
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
540 Ft
Adatok
A Petőfi-életmű lezárulása óta eltelt több mint százötven év múltán a legutóbbi kutatások főként poétikájának természetével, költői fejlődésének törvényszerűségeivel kapcsolatban hoztak új megállapításokat, s elsősorban lírája hallatlan rétegezettségét, sokoldalúságát bizonyították. A korai, a Felhő-ciklus előtti Petőfi igen sok irányban kísérletezett. Rövid, sokáig egyértelműen népiesnek tekintett dalokban (Keresztúton állok...; Este virít a kikerics; Nem megyek én innen sehova...; Vadonban stb.) a német romantika lírájában először kiteljesedett, tiszta érzelemköltészet első nagy magyar példáit alkotta meg; élet- és zsánerképeiben (Ivás közben; Távolból; Járnak-kelnek sokan zöld erdőben stb.) egy nagy múltú, provinciális műfajt emelt magas esztétikai szintre; leíró, tájfestő verseiben (Hazámban; Az Alföld stb.) egy teljesen új típusú természetlírát ad; helyzetdalaiban, humoros költeményeiben a költői dikció és hangnem új változatait dolgozza ki. Ez a hatalmas ifjúkori termés összegződik, szintetizálódik mintegy a nagy epikus kompozíciókban A helység kalapácsában és a János vitézben. Az átmenetet képviselő Felhő-ciklus az újabb elemzések tanúsága szerint nemcsak a fejlődés újabb állomása előtti "kihordási periódus" volt, de mintegy a kidolgozott és beérett poétika tudatos lerombolása, újabb formáló elvek, alkotási módszerek kikísérletezésének időszaka is. A nagy verset, teljes értékű műalkotást nem hozó korszak legfőbb eredménye egy olyan poézis megteremtése volt, amelynek klasszicizálásával, túltengő kezdeményeinek megrostálásával alakulhatott ki azután az igazi Petőfi-líra, azok a nagy igényű, tudatos szerkesztésű, bonyolultan összetett kompozíciók, amelyek a hagyományos műfaji kategóriákkal immár nem írhatók le, és poétikájukban napjainkig korszerűek (Tündérálom; A szél; A puszta télen; Kiskunság, A téli esték stb.). Ezek közé az áttetszőnek, nagyon is egyszerűnek tűnő, valójában többszörösen összetett, különösen modalitásukat tekintve szinte "huszadik századinak" tekinthető versek közé tartozik a legismertebb, legklasszikusabb szerelmes és forradalmi versek jó része is. A harmadik korszak epikus alkotásai (Az Apostol, Bolond Istók pedig egy még újabb lírai termést előlegeznek, amelyből azonban csak néhány darab készülhetett már el. (Legeza Ilona)
Vélemények
Hírek
