Ez a színházi nevelés területét vizsgáló kötet arra vállalkozik, hogy egyfelől helyzetképet adjon az országos helyzetről, másrészt szakterületekre, műfajokra és fogalmakra fókuszáló elemzéseken keresztül betekintést nyújtson a terület fontosabb témáiba. Tíz évvel az első országos kutatás után, 2023 tavaszán önbevalláson alapuló, országos adatgyűjtést folytatott a Károli Gáspár Református Egyetem Színházpedagógiai és Színházszociológiai Kutatócsoportja. Az eredmények kiértékelését és az elmúlt tíz évben bekövetkező változásokat Cziboly Ádám e kötetet nyitó tanulmányában mutatja be. Golden Dániel a korszerű tanulás forrásalapú, folyamatalapú és problémaalapú megközelítési módjai felől tekint a kirajzolódó „nagyképre”, és a részvételiséget is egyfajta pedagógiai komponensként azonosítja. Gemza Melinda tanulmánya a fenntarthatóság szempontjából érvel amellett, hogy a kőszínházak felelősséget vállaljanak a társadalom állapotáért, amelynek egyik lehetséges útját a debreceni Csokonai Színház ifjúsági programja modellálja. A színházi nevelés legnagyobb hagyománnyal rendelkező képződményében, a TIE műfajában vizsgálja a színház és az interakció viszonyát Bethlenfalvy Ádám, aki jeles szakemberekkel készült interjúk alapján elemzi a forma magyarországi alakulásának kulcsmozzanatait. Szemessy Kinga és Végvári Viktória a kortárs tánc- és bábelméletek mély megértettségéről tanúskodó kollektív esszéje a „cselekvő anyag” felől járja körül a részvétel folyamatát. Kiss Gabriella tanulmánya pedig a kortárs magyar szcéna olyan előadásait elemzi, amelyek folyamatorientált esztétikai gyakorlatának innovációja a kollaboratív munkaformák heterarchikus voltára és a kontingencia dramaturgiájára vezethető vissza.