A hetvenes évek underground művészeti közegéből induló Lajtai Péter változatos utat bejárva fordult újra egy modern médium, a digitális fotón alapuló képzőművészet felé. Monumentális méretű, sok-sok képi egységből összeálló, rétegzett műveivel kérdések sorára keresi a választ. Miként lehet ismétléssel, apró változtatásokkal kiemelni a megismerhetetlen sokféleségből azt, ami lényeges? Milyen kapcsolat van a rész és az egész között? Milyen módon lehet eltávolodni a fényképtől ? a valóság hűen leképezett másától ?, és eljutni egy összetettebb valóságig? Judaikai témájú munkáiban a szakrális és szekuláris közötti határvidéket, a partikulárisból kibontható egyetemes jelentéseket kutatja és mutatja fel. Teszi ezt úgy, hogy zenei kompozícióhoz hasonlatos alkotásai nemcsak a közös emlékezet képi lenyomatai, hanem olyan, a láthatatlan világra nyíló ablakok, meditációs objektumok is, melyek felszabadítják a mindenkiben ott szunnyadó, egyetemes, mégis egyéni érzéseket