Nincs engedélyezve a javascript.
Üvegszilánk

Üvegszilánk
(E-könyv)

Tivadar odaért a megbeszélt helyre, tétován körülnézett, de a sötétben szinte semmit sem látott, jó kihalt egy terület volt. Hirtelen egy autó reflektor villantott rá 3x. Elindult a gépkocsi felé, mire odaért már ki volt nyitva a jobb oldali ajtó. Sietősen beszállt, a vezető ülésen lévő alak ugyanúgy maszkot viselt, mint az első találkozáskor, de a sötétben most még kevesebbet látott belőle. – sikerült minden? Kérdezte fojtott hangon. - iigen, minden simán ment, Válaszolt Tivadar és kezdte kényelmetlenül érezni magát. - megkaphatom a többi pénzt? - persze, ezt beszéltük meg, Mondta a férfi és benyúlt a belső zsebe felé. A következő, amit Tivadar látott, az egy pisztoly torkolat tüze volt....
Kinyitotta a teherkaput és halkan behajtott a hátsó feldolgozóudvarba. Ez kb. 50 méterre volt a bejárattól. Becipelte a zsákot a leghátsó aprító- daráló géphez. Beindította a masinát, majd beledobta a holttestet. Pillanatok alatt apró cafatok jöttek ki  a gépből. Utána küldött még az oda készített lomokból is egy párat, így teljesen összekeveredett a miszlikbe aprított hulla a többi maradékkal. Visszaosont, becsukta a teherkaput, az őrhöz ment, bedugta a szervert, megvárta, hogy visszajöjjenek a kameraképek. A portás kicsit elkezdett mocorogni, de nem ébredt fel. Kemény volt az adag, gondolta a férfi, majd kimászott a személykapun és elhajtott. Mikor az őr majd felébred, el fogja szégyellni magát, hogy így bealudt a potya piától, eszébe sem fog jutni, hogy bárkinek is elmesélje a történteket.
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Kötött ár:
1 990 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Árkötött termék
A hatályos jogszabályok szerint erre a termékre jelenleg maximum 10% árengedmény adható.
A vonatkozó jogszabály értelmében ezen termék esetében a borítóárból a megjelenést követő 365 napon keresztül nem nyújtható 10%-ot meghaladó kedvezmény. 2024. évi XIII. törvény 9. §
Adatok
Raktári kód:
228923
ISBN:
9789635745654
EAN:
9789635745654
Gyártó kód:
39466
Megjelenés:
2024.
Oldalszám:
96
Nyelv:
magyar
Tivadar odaért a megbeszélt helyre, tétován körülnézett, de a sötétben szinte semmit sem látott, jó kihalt egy terület volt. Hirtelen egy autó reflektor villantott rá 3x. Elindult a gépkocsi felé, mire odaért már ki volt nyitva a jobb oldali ajtó. Sietősen beszállt, a vezető ülésen lévő alak ugyanúgy maszkot viselt, mint az első találkozáskor, de a sötétben most még kevesebbet látott belőle. – sikerült minden? Kérdezte fojtott hangon. - iigen, minden simán ment, Válaszolt Tivadar és kezdte kényelmetlenül érezni magát. - megkaphatom a többi pénzt? - persze, ezt beszéltük meg, Mondta a férfi és benyúlt a belső zsebe felé. A következő, amit Tivadar látott, az egy pisztoly torkolat tüze volt....
Kinyitotta a teherkaput és halkan behajtott a hátsó feldolgozóudvarba. Ez kb. 50 méterre volt a bejárattól. Becipelte a zsákot a leghátsó aprító- daráló géphez. Beindította a masinát, majd beledobta a holttestet. Pillanatok alatt apró cafatok jöttek ki  a gépből. Utána küldött még az oda készített lomokból is egy párat, így teljesen összekeveredett a miszlikbe aprított hulla a többi maradékkal. Visszaosont, becsukta a teherkaput, az őrhöz ment, bedugta a szervert, megvárta, hogy visszajöjjenek a kameraképek. A portás kicsit elkezdett mocorogni, de nem ébredt fel. Kemény volt az adag, gondolta a férfi, majd kimászott a személykapun és elhajtott. Mikor az őr majd felébred, el fogja szégyellni magát, hogy így bealudt a potya piától, eszébe sem fog jutni, hogy bárkinek is elmesélje a történteket.
Vélemények
 
Hírek