Nincs engedélyezve a javascript.
Nincs mit mondani

Nincs mit mondani(E-könyv)

Brynn négy évvel ezelőtt hagyta ott a Saint Ambrose magániskolát, nem sokkal azután, hogy meggyilkolták kedvenc tanárát. A bűntény a címlapokra került, és a tanár holttestére három diák bukkant rá az iskola mögötti erdőben. Az ügyet azóta sem zárták le. Brynn most visszaköltözik a városba, hogy az iskola mellett megkezdje álmai gyakornoki munkáját egy televíziós oknyomozó műsornál. Mindez arra ösztönzi, hogy megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában. A holttestet megtaláló gyerekek azonban Brynn útját állják, köztük Tripp Talbot, a korábbi legjobb barátja is. Ha Tripp nem tartja a hátát, a másik két diákot megvádolhatták volna, most viszont mindketten az iskolai hierarchia tetején állnak. Tripp barátai soha nem felejtették el, amit aznap értük tett, ahogyan Tripp sem felejtette el, hogy minden, amit a rendőrségnek mondott, merő hazugság volt. Brynn belemélyed a múltba, hogy felrázza a jelent, és miután nyomozni kezd, olyan titkokat tár fel az iskoláról, meggyilkolt tanáráról és korábbi jó barátjáról, Trippről, amelyek mindent megváltoztathatnak…

Raktári kód:
241957
Oldalszám:
384
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
4 499 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok

Brynn négy évvel ezelőtt hagyta ott a Saint Ambrose magániskolát, nem sokkal azután, hogy meggyilkolták kedvenc tanárát. A bűntény a címlapokra került, és a tanár holttestére három diák bukkant rá az iskola mögötti erdőben. Az ügyet azóta sem zárták le. Brynn most visszaköltözik a városba, hogy az iskola mellett megkezdje álmai gyakornoki munkáját egy televíziós oknyomozó műsornál. Mindez arra ösztönzi, hogy megpróbálja kideríteni, mi is történt valójában. A holttestet megtaláló gyerekek azonban Brynn útját állják, köztük Tripp Talbot, a korábbi legjobb barátja is. Ha Tripp nem tartja a hátát, a másik két diákot megvádolhatták volna, most viszont mindketten az iskolai hierarchia tetején állnak. Tripp barátai soha nem felejtették el, amit aznap értük tett, ahogyan Tripp sem felejtette el, hogy minden, amit a rendőrségnek mondott, merő hazugság volt. Brynn belemélyed a múltba, hogy felrázza a jelent, és miután nyomozni kezd, olyan titkokat tár fel az iskoláról, meggyilkolt tanáráról és korábbi jó barátjáról, Trippről, amelyek mindent megváltoztathatnak…

Vélemények
 
Hírek