Nincs engedélyezve a javascript.
Halál Tihanyban

Halál Tihanyban
(E-könyv)

„Egy pillanatig tétovázik, aztán a törülközőket ledobja az ajtó mellé a földre, és a vállával belöki a lengőajtót, aztán belép. Megtorpan. Mögötte fémes, rekedt, ütemes nyikorgás, aztán az ajtó lassan végre megáll. De valami nem oké. Nincs sötét. Pedig sötétnek kellene lennie. 
A szag, ami odakint beleveszett a klórba, most jóval erősebb. Rozsdaszag. Vagy valami ahhoz hasonló. 
Az előtérben narancsvörös fény dereng. A sófürdő felé fordul, és az ajtót bámulja. A gyomra görcsbe rándul. A szemmagasságban vágott kémlelőablak üvege betört, a cserepek a padlón hevernek. És a szag. Az a szag. 
Aztán mégis odaviszi a lába, és a keretben maradt éles szilánkok között benéz a helyiségbe. Narancsfény a hátulról megvilágított sótéglafalból. Vérszag. És valami másé. Elfelejt félni. Az ajtó résnyire nyitva, ösztönösen csak a könyökét teszi a nyílásba, úgy tárja ki annyira, hogy beléphessen. A fadézsa közvetlenül a sótéglafal előtt áll, oldalán lépcső, csupán három lépcsőfok, amin keresztül a nyakig érő merülőmedencébe lehet jutni. Az agya gépiesen rögzíti, amit lát: a fél pár khaki színű hasítottbőr mokaszint a lépcső tövében és az ősz férfiparókát mellette. 
Odalép, belenéz a dézsába, és tudja, hogy mások ilyenkor ordítanának.” 
Egy esküvő - hány temetés? 
Egy idős nő áll zavartan egy eldugott tihanyi utca utolsó háza előtt vasárnap reggel, és a biztonsági kamerába bámul. Fogalma sincs, ki ő, és hogy került oda - és csak angolul beszél. 
A helyi járőr hirtelen ötlettől vezérelve Kardos Júliát, a négy éve visszavonult gyilkossági nyomozót hívja, hogy tolmácsoljon, míg megérkeznek a mentők. Kardos úgy dönt, hogy segít, de ekkor még fogalma sincs, mibe csöppent. 
A helyzet Tihanyban ugyanis kezd eldurvulni. Egy hotel recepciójáról pánikszerű telefon érkezik a helyi rendőrőrsre: az előző napi esküvő egyik illusztris vendégét meggyilkolták. Mégpedig brutális kegyetlenséggel. Mire azonban a rendőrök megérkeznek, rádöbbennek, hogy ez csak a kezdet. 
Kardos kapja meg az ügyet, amíg az életellenes osztály vezetője haza nem ér a nászútjáról. Négy napja van, hogy kiderítse, a vendégek közül ki hazudik. Vagy hogy egyáltalán mond-e valaki igazat. Közben azonban szembe kell néznie a saját démonaival is, pedig már azt hitte, legyőzte őket...
 
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
3 899 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
230352
ISBN:
9789636046132
EAN:
9789636046132
Gyártó kód:
40086
Megjelenés:
2024.
Oldalszám:
436
Nyelv:
magyar
„Egy pillanatig tétovázik, aztán a törülközőket ledobja az ajtó mellé a földre, és a vállával belöki a lengőajtót, aztán belép. Megtorpan. Mögötte fémes, rekedt, ütemes nyikorgás, aztán az ajtó lassan végre megáll. De valami nem oké. Nincs sötét. Pedig sötétnek kellene lennie. 
A szag, ami odakint beleveszett a klórba, most jóval erősebb. Rozsdaszag. Vagy valami ahhoz hasonló. 
Az előtérben narancsvörös fény dereng. A sófürdő felé fordul, és az ajtót bámulja. A gyomra görcsbe rándul. A szemmagasságban vágott kémlelőablak üvege betört, a cserepek a padlón hevernek. És a szag. Az a szag. 
Aztán mégis odaviszi a lába, és a keretben maradt éles szilánkok között benéz a helyiségbe. Narancsfény a hátulról megvilágított sótéglafalból. Vérszag. És valami másé. Elfelejt félni. Az ajtó résnyire nyitva, ösztönösen csak a könyökét teszi a nyílásba, úgy tárja ki annyira, hogy beléphessen. A fadézsa közvetlenül a sótéglafal előtt áll, oldalán lépcső, csupán három lépcsőfok, amin keresztül a nyakig érő merülőmedencébe lehet jutni. Az agya gépiesen rögzíti, amit lát: a fél pár khaki színű hasítottbőr mokaszint a lépcső tövében és az ősz férfiparókát mellette. 
Odalép, belenéz a dézsába, és tudja, hogy mások ilyenkor ordítanának.” 
Egy esküvő - hány temetés? 
Egy idős nő áll zavartan egy eldugott tihanyi utca utolsó háza előtt vasárnap reggel, és a biztonsági kamerába bámul. Fogalma sincs, ki ő, és hogy került oda - és csak angolul beszél. 
A helyi járőr hirtelen ötlettől vezérelve Kardos Júliát, a négy éve visszavonult gyilkossági nyomozót hívja, hogy tolmácsoljon, míg megérkeznek a mentők. Kardos úgy dönt, hogy segít, de ekkor még fogalma sincs, mibe csöppent. 
A helyzet Tihanyban ugyanis kezd eldurvulni. Egy hotel recepciójáról pánikszerű telefon érkezik a helyi rendőrőrsre: az előző napi esküvő egyik illusztris vendégét meggyilkolták. Mégpedig brutális kegyetlenséggel. Mire azonban a rendőrök megérkeznek, rádöbbennek, hogy ez csak a kezdet. 
Kardos kapja meg az ügyet, amíg az életellenes osztály vezetője haza nem ér a nászútjáról. Négy napja van, hogy kiderítse, a vendégek közül ki hazudik. Vagy hogy egyáltalán mond-e valaki igazat. Közben azonban szembe kell néznie a saját démonaival is, pedig már azt hitte, legyőzte őket...
 
Vélemények
 
Hírek