A szerző több évtizedes kutatómunkái elsősorban Belső-Ázsia országaira összpontosuló kiemelkedő eredményeiről adnak számot. Sok fontos tárgyi lelet, szokás és szólás lelőhelye Belső-Ázsia, nagyrészt a mai Kína, ugyanakkor párhuzamosan a Kárpát-medence területe, pontosabban Erdély keleti térsége, a Székelyföld. Ez – amit a társtudományok bizonyítékai is egyértelműen megerősítenek –, a székelyek keleti eredetével magyarázható. A végeredmény már nem csupán hipotézis: a székelység gyökerei az antik nomád népekhez, közülük is elsősorban a hunokhoz kapcsolódnak. A legújabb tudományágak – főként a régészeti genetika – friss kutatási eredményei is ezt igazolják; a régészet, a néprajz, a nyelvészet, a történelem írott forrásai, az antropológia, az összehasonlító zenetudomány bizonyítékaival együtt. Tehát – mondja a szerző – a székelység mellett a magyarság egyértelműen és többszörösen igazolhatóan az antik ázsiai lovasnomád népekkel, elsősorban a hunokkal és az avarokkal tart(hatott) fenn szoros, bátran rokoninak nevezhető kapcsolatokat.