Gasztrorégész

A gasztroforradalom minden rosszért a Kádár-kori konyhát teszi felelőssé: Venesz Lucifer és a rántás Mefisztó (a tiszai hallé pedig maga a kárhozat). Ez persze buta leegyszerűsítés, mint minden általánosítás. Egyet sose feledjünk: a „gulyáskommunizmus” volt Magyarország ezeréves történetében az első olyan korszak, amikor egyetlen ember sem éhezett, minden gyerek és felnőtt jól tudott lakni az iskolai és munkahelyi menzákon (ez nem vörösnosztalgia, ez tény) – érdemes innen is nézni azt a történetet, amit ez a remek könyv elmesél. Cserna-Szabó András Ennek a könyvnek a címe az archeológia egyik, mostanában egyre divatosabb ágára utal, amelyet „háztartási régészetnek” is neveznek. Kutatóinak érdeklődése éppúgy kiterjed évezredes szemétgödrök mélyén talált állatcsontokra, mint középkategóriás háziasszonyok kézimalmaira vagy főméltóságok palotáinak gyönyörű ezüstedényeire. Geri Ádám itt csak egy fél lépést tesz hátrafelé az időben. Még és már pont a legjobbkor: még vannak élő emlékezők, és már vannak olyan digitális adatbányák (elsősorban az Arcanum és a Fortepan), ahonnan a közelmúlt szorgos gasztrorégésze kiáshatja a szocializmus legismertebb, legnépszerűbb vendéglátóhelyeinek és ehető-iható termékeinek igaz történetét. A retró menő – lássuk hát a Mézes Mackót, az Utast, a Kinizsit meg a bélszínrolót is! Hiteles dokumentumokon alapuló korrajz, történelem és kultúrtörténet „gyomornézetből” – legalább olyan tanulságos, mint amilyen szórakoztató. Saly Noémi