Ha az orvos közli velünk, hogy rákunk van, leáll az agyunk. Amygdalánk – az agyunk ősi része – rögtön „harcolj vagy menekülj” üzemmódba kapcsol. Ebben a pillanatban a betegeknek leginkább reményre van szükségük. Hallani akarják, hogy valaki más már legyőzte a szörnyű prognózist, és ösztönösen vágynak arra, hogy felkutassanak olyanokat, akik hasonló cipőben járnak.
Dr. Kelly A. Turner első könyve, a Gyógyulástörténetek – Váratlan felépülés a rákból című New York Times bestseller egy tíz évig tartó kutatásból született, amely azt vizsgálta, hogyan történhet az, hogy egy rákbeteg, akit hazaküldenek meghalni, miután az orvostudomány már nem tud többet tenni érte, egy évvel később él és virul, sőt talán még egészségesebb, mint a betegsége előtt.
Mostani könyvében az azóta beérkezett rengeteg gyógyulástörténet tanulságait foglalja össze. Kik ezek a csodálatos túlélők, és mit tettek a „spontán” gyógyulásért? Nos, a velük készített interjúk során világossá vált, hogy ebben a folyamatban semmi sem spontán módon történik. Mindenki arról számolt be, hogy a gyógyulás érdekében jelentős életmódbeli és érzelmi változtatásokat hajtottak végre, azaz gyökeres átalakulás történt nemcsak a testükben, hanem az elméjükben és a lelkükben is.
A szerző a 10 gyógyulást elősegítő tényezőt valós váratlan felépülési eseteken keresztül mutatja be, így igazi támogatást nyújt a gyógyulás felé vezető nehéz, kihívásokkal teli úton.
Ismerd meg a rendkívüli gyógyulást támogató 10 kulcsfontosságú tényezőt!