Vaszary János (1867-1939) Vaszary János 1904 körül készült Önarcképén a muvész szuggesztív pillantása ragadja meg a nézot. ?Tiszta, nyílt, de acélos tekintete mintha mindig a lényeget fürkészné a felszín látszat-takarója mögött? ? írta róla egy kortársa. A muvész kényesen elegáns megjelenése, tartózkodó viselkedése és szárnyalóan nyitott alkotói magatartása, bensojének forrongó hevülete között feszülo kettosséget pedig így jellemezte egy másik írás: ?Arisztokratikusan udvarias. Feszes, kimért, kemény [?] Olvasáskor lornyont használ. Az öltözködése, étele-itala, életformájának külso maszkja: egy rendes, pontosságra beidegzodött, órákkal, percekkel és számjegyekkel számoló nyárspolgáré ? noteszében címek vannak és házszámok és összegek, vonatköltség oda-vissza, és feljegyzések szonyegrol, ruhaszövetrol. Holott vére minden cseppjében lázadó és lázító, elégületlen és elégületlenségre szító, egy fogságát lehántani akaró elokelo rablélek forradalmár.? Lényének sokak által leírt eruptív ereje az utókor számára leginkább expresszív korszakának vastagon felkent olajmasszáiból, izzó színeibol, ecsetkezelésének vágtató lendületébol és muvészeti írásainak sokszor szenvedélyes hangjából válik érzékelhetové. Vaszary János munkássága nehezen besorolható, nem címkézheto. Nem tagozódott be a különféle iskolákba, távol maradt a festoi csoportosulásoktól is. Elzárkózott attól, hogy a konzervatív akadémizmus zászlajára tuzze, de a baloldali progresszív avantgárd törekvésektol éppúgy elhatárolódott, mint a jobboldali kultúrpolitikát kiszolgáló neoklasszicista muvészettol. Tartózkodott a szélsoségektol, a megalkuvástól és a politikai függéstol, egész életében kívülálló maradt.