Mednyánszky László

(E-könyv)

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikeru A magyar festészet mesterei címu sorozat azonos címu kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Mednyánszky László (1852-1919) Mednyánszky László a századforduló magyar festészetének titokzatos, karizmatikus személyiségu festozsenije volt. Egész nyugtalan életében folyton vándorolt, s a magányba menekülve kereste saját lelki megnyugvását, amelyet valójában sohasem talált meg. Az önkifejezés megtalálásának kényszere ösztönözte arra, hogy felrúgva a társadalmi szabályokat, arisztokrataként, a maga mélységében mutassa meg a nagyvárosok nincstelen szegényeinek sorsát, olykor életmódjukkal is azonosulva. Gondolatai, érzései, véleménye a világ nyomorúságáról és önmaga lelki-testi szenvedéseirol mérhetetlen súlyt helyeztek rá. Az egyetlen megnyugvást ? jóllehet mindig csak átmenetileg ? maga az alkotás folyamata jelentette számára. Ily módon némileg értheto az a különös jelenség, hogy ? más muvészekkel ellentétben ? képeivel csak addig törodött, amíg dolgozott rajtuk, a muvek sorsa nem érdekelte. Hiányzott belole a pénz utáni sóvár vágy, a hiúság, a konszolidált életmód igénye, mindaz, amire mások oly sokat áldoztak: a jól felszerelt, elegáns muterem, a jómódú magánmegrendelok, az állami megbízások, kiállítások, kitüntetések, s bár mindez elérheto lett volna számára, ot nem érdekelte. Egész életében megszállottan dolgozott a maga által választott mostoha körülmények között, szegényesen berendezett, futetlen, többnyire külvárosokban bérelt mutermekben vagy a természetben, kilométereket gyalogolva, élményeit sebtében vázlatkönyvekbe rögzítve. A magyar festészet történetében az egyik legnagyobb életmuvet hozta létre, hiszen ezernél több festmény és rajz alkotójaként ismerjük. Minden motívum, amelyet felfedezett a maga számára, a mélységek felkutatását szolgálta, ezért válhatott ösztönösen a hagyományos mufajok megújítójává. Portréi az emberi lélek szemmel nem látható rétegeit kutatják, tájképei, saját lelkének misztikus tájait tárják fel, életképei és háborús képei pedig az emberi szenvedés formáinak megmutatását szolgálták. Saját lelkének önmaga számára is titokzatos rejtélyei késztették arra, hogy befogadjon mindent, ami új, legyen szó muvészi stílusokról, számára ismeretlen vallási irányzatokról vagy akár divatos szellemi áramlatokról, tökéletesen azonosulni tudott ezekkel. Mindezeket az ismereteket ? foként pályakezdo ifjú éveiben, arisztokrata származásának elonyeit felhasználva ? muvészekkel, muvészettörténészekkel, filozófusokkal, költokkel, írókkal folytatott társasági beszélgetések során szerezte meg. Ezek feldolgozásához azonban már magányra volt szüksége, s bár volt egy mély baráti-szerelmi kapcsolata, javarészt mégis magányosan barangolt a természetben vagy behúzódott nyomorúságos mutermeibe különös modelljeivel. Az extrém helyzetekhez való vonzódása és a benne rejlo olthatatlan alkotási vágy késztette arra is, hogy betegségektol gyötörve, 62 évesen a frontra ?menekülve?, hadifestoként vállaljon munkát a háború poklában. Lelki és fizikai utazásai során szerzett élményei különlegesek voltak és azoknak látjuk ma is. Képei egyszerre elborzasztanak és felráznak, ugyanakkor megnyugtatnak és elkápráztatnak, ugyanolyan szélsoséges érzelmeket váltanak ki a nézokbol, mint amilyeneket o maga élt át egész zaklatott élete során. Munkásságára korának számos áramlata közül talán leginkább a plein-air és az impresszionista irányzatok hatottak, bár o maga tartósan egyikhez sem kötodött, a tanulságokat beépítette saját muvészetébe, egyéni, bizonyos mufajokban senkihez sem hasonlítható formanyelvet kialakítva. Ahogy legutóbbi monográfusa, Markója Csilla írja: ?lefaragott a romantikus festészet túlzásaiból, megtöltötte maradandó tartalommal az impresszionisták pillanatképeit, monumentálissá fokozta az intim paysage-ot, a zsánerbol pedig expresszionista drámát csinált, a fölös szcenika elhagyásával?.