Hosszúra nyúlt kamaszkorom végén segélykéro levelet írtam egykori tanárnomnek. Nem tudom kiismerni magamat, panaszoltam neki, mivel bennem két ember lakik. Azt válaszolta, nem ér rá ilyen piszlicsáré ügyekkel foglalkozni, majd akkor keressem, ha legalább heten leszünk. Magyarnak születtem, zsidó, cigány, néger vagyok. Mellesleg szlovák és román. (De van bennem egy kis afgán szoke no is.) Dzsorden tizennyolc éves magyar fiú, amerikai szeretne lenni. Három évig idozött nálam, míg végre sikerült magamból kitoloncolni. Kívül mégiscsak tágasabb. (Horváth Péter) A regény kivételes tehetségu fohosérol nem lehet biztosan tudni, hogy apja is cigány volt-e, vagy egy Taszáron szolgáló amerikai, fekete katona. O maga sem tudja, elbizonytalanodik, kétségeit a környezete is csak megerosíti. Apja felkutatására indul, a nyomok Svédországba és Amerikába vezetnek. Kijutni azonban csak nyelvtudással, ösztöndíjjal lehet. Jordán Jordán, azaz Dzsorden erre hajt, ebben gimnazista osztálytársa, barátnoje van a segítségére, aki ? természetes ez? ? gyereket vár. Megoldódik? Hogyan oldódik meg a helyzetük? Kettejük magánéleti válsága-e, ami velük történik, csak a fiúé, vagy csak a lányé? Horváth Péter regénye (ki)talált történet, a valósághoz való minden esetleges hasonlóság a véletlen muve.