Derkovits Gyula

(E-könyv)

Az e-könyv a Kossuth Kiadó által nyomtatásban megjelentetett nagysikeru A magyar festészet mesterei címu sorozat azonos címu kötetének szöveganyagát tartalmazza, az illusztrációk nélkül. Derkovits Gyula (1894-1934) Derkovits 1927-ben megfestett, s még az esztendo oszén, az Ernst Múzeum csoportkiállításán közönség elé tárt kettos portréja a 20. századi magyar festészet egyik legjelentosebb önarcképe. E szokatlanul nagy méretu, szimbolikus utalásokban gazdag kompozíció egyszerre összefoglaló és programadó alkotás: egy alig 33 éves muvész vászonra álmodott önéletrajza. A festmény szuk, látványelemektol szinte roskadozó terében Derkovits felsorakoztatja saját, külvilágtól elzárt univerzumának legfontosabb szereploit. Az elotérben, a formák merész átvágásával a festo feleségének elnyúló alakja tunik fel: lágy ritmusával, vízszintes hangsúlyaival a nyugalom természetes gondtalanságát sugallja. Ebbol az egyszerre szimbolikus és valóságos alapból, az alkotó munka lelki és fizikai támaszából emelkedik ki Derkovits alakja, a passzív, körülölelo noi princípium cselekvo eroktol átjárt párja. Kettejük sajátos kapcsolatáról, az otthon világának zárványként létezo hangulatáról a festo özvegyének visszaemlékezéseibol tudhatunk meg fontos részleteket. A Mi ketten könyvlapjain szavakba öntve fogalmazódik meg mindaz, amit az Önarckép a festészet eszközeivel tár a nézo elé. Derkovits és Viki mikrovilágában a hagyományos férfi és no közötti kapcsolatot fontos árnyalatokkal színezte át a két ember között kialakult mester és modellje, sot mester és segédje reláció is. A festo és a nyitott könyv lapjai fölé hajló felesége körül az ellenséges külvilág, a fenyegeto Utca agresszív eroitol megvédo Otthon tárgyi szereploi vonulnak fel. Valamennyi kellék szimbolikus utalások hordozójaként foglalja el helyét a muvész alakja körül. A paletta, az ecset és a vakrámára felfeszített vászon az alkotómunka mindennapi eszközei és jelképei, a jelen attribútumai, míg a háttérben magasodó hangsúlyos, biedermeier szekrény s a tetején piheno gyalu a múlt tárgyi emlékei. Az utóbbi jelenléte nem pusztán az asztalosként eltöltött ifjúi évekre utal, de észrevétlenül a kompozíció asszociációs terébe emeli József és Mária magasztos történetét.