Nincs engedélyezve a javascript.
A startup módszer

A startup módszer
(E-könyv)

Hogyan tegyük startuposan rugalmassá vállalatunkat? Miként lehet fenntartani a kísérletező kedvet és az innovatív vállalkozói lendületet? Mi segíthet csökkenteni a bürokráciát és a hatalmi harcokat szervezetünkben? A vállalatok fejlődése sokszor éppen a csúcson torpan meg, és ilyen helyzetben vezetőként tehetetlenek vagyunk. A Lean Startup című sikerkönyv szerzője, Eric Ries által kifejlesztett startup módszerrel – a hagyományos és a vállalkozói menedzsment zseniális ötvözésével – folyamatosan átalakulhatunk és megújulhatunk a modern vállalkozói szférában, sőt akár a közpolitikában is. A szerző rengeteg példán keresztül mutatja be, hogyan sikerült egyedülálló módszerével startupos dinamikát adni ikonikus multinacionális cégeknek, például a GE-nek, a Toyotának, az Amazonnak és a Facebooknak, valamint olyan hipergyors növekedésű, befutott startupoknak, mint a Dropbox és az Airbnb, vagy akár az amerikai kormányzat csőd közeli oktatáspolitikai és egészségbiztosítási projektjének. A startup módszer ma már világszerte a vállalkozók bibliája, vállalati mérettől és ágazattól függetlenül, bárki bárhol megvalósíthatja, ha akarja. „A startupok kísérletek – akár sikeresek, akár nem, nincs náluk jobb módszer arra, hogy új ötletek jelenjenek meg a piacon. Hogyan szerezhetné vissza és tarthatná fenn egy nagyvállalat eredeti startupos lendületét? Erről szól Eric Ries legújabb könyve A startup módszer, amelyet a Lean Startup című forradalmi munkájára épített."" – Marc Andreessen, az Andreessen Horowitz társalapítója „Közvetlenül láttam, hogyan honosítja meg Eric Ries Lean Startup munkamódszereit egy nagyvállalatnál – gyorsan és átfogóan. Ennek elméleti és gyakorlati összefoglalója, A startup módszer nélkülözhetetlen azoknak a kis- és nagyvállalatoknak, amelyek a gyors növekedés fenntarthatóbb módjait keresik."" – Beth Comstock, a General Electric korábbi alelnöke „Azoknak a vezetőknek, akik az élen szeretnének járni, fontolóra kell venniük A startup módszer tanulságait. Eric Ries új könyve az elkövetkező évtizedekben fontos útmutatója lesz a modern vállalatoknak – legyenek azok globális cégek, családi vállalkozások vagy nonprofit szervezetek."" – Lawrence Summers, a Harvard Egyetem Charles W. Eliot professzora, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere.

Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
4 050 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
179203
ISBN:
9789633049068
EAN:
9789633049068
Gyártó kód:
10992
Megjelenés:
2019.
Oldalszám:
368
Nyelv:
magyar

Hogyan tegyük startuposan rugalmassá vállalatunkat? Miként lehet fenntartani a kísérletező kedvet és az innovatív vállalkozói lendületet? Mi segíthet csökkenteni a bürokráciát és a hatalmi harcokat szervezetünkben? A vállalatok fejlődése sokszor éppen a csúcson torpan meg, és ilyen helyzetben vezetőként tehetetlenek vagyunk. A Lean Startup című sikerkönyv szerzője, Eric Ries által kifejlesztett startup módszerrel – a hagyományos és a vállalkozói menedzsment zseniális ötvözésével – folyamatosan átalakulhatunk és megújulhatunk a modern vállalkozói szférában, sőt akár a közpolitikában is. A szerző rengeteg példán keresztül mutatja be, hogyan sikerült egyedülálló módszerével startupos dinamikát adni ikonikus multinacionális cégeknek, például a GE-nek, a Toyotának, az Amazonnak és a Facebooknak, valamint olyan hipergyors növekedésű, befutott startupoknak, mint a Dropbox és az Airbnb, vagy akár az amerikai kormányzat csőd közeli oktatáspolitikai és egészségbiztosítási projektjének. A startup módszer ma már világszerte a vállalkozók bibliája, vállalati mérettől és ágazattól függetlenül, bárki bárhol megvalósíthatja, ha akarja. „A startupok kísérletek – akár sikeresek, akár nem, nincs náluk jobb módszer arra, hogy új ötletek jelenjenek meg a piacon. Hogyan szerezhetné vissza és tarthatná fenn egy nagyvállalat eredeti startupos lendületét? Erről szól Eric Ries legújabb könyve A startup módszer, amelyet a Lean Startup című forradalmi munkájára épített."" – Marc Andreessen, az Andreessen Horowitz társalapítója „Közvetlenül láttam, hogyan honosítja meg Eric Ries Lean Startup munkamódszereit egy nagyvállalatnál – gyorsan és átfogóan. Ennek elméleti és gyakorlati összefoglalója, A startup módszer nélkülözhetetlen azoknak a kis- és nagyvállalatoknak, amelyek a gyors növekedés fenntarthatóbb módjait keresik."" – Beth Comstock, a General Electric korábbi alelnöke „Azoknak a vezetőknek, akik az élen szeretnének járni, fontolóra kell venniük A startup módszer tanulságait. Eric Ries új könyve az elkövetkező évtizedekben fontos útmutatója lesz a modern vállalatoknak – legyenek azok globális cégek, családi vállalkozások vagy nonprofit szervezetek."" – Lawrence Summers, a Harvard Egyetem Charles W. Eliot professzora, az Egyesült Államok korábbi pénzügyminisztere.

Vélemények
 
Hírek