Nincs engedélyezve a javascript.
Teljes gyógyulás

Teljes gyógyulás(E-könyv)

Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat.

Elterjedt nézet, hogy a „csodálatos” gyógyulások csupán a szabályt erősítő kivételek, és hiába is tanulmányoznánk, nem lehet megfejteni őket. Dr. Jeffrey Rediger szerint azonban kellő elszántsággal fel lehet tárni olyan okokat és mintázatokat a spontán gyógyulások esetében, amik más betegeknél is hasznosíthatóak. A Harvardon tanító pszichiáter több mint húsz éve úttörő módon, de szigorúan tudományos eszközökkel vizsgálja a gyógyíthatatlannak tartott betegségekből felépült páciensek élet- és kórtörténetét – a gyógyulás okait keresve.
Rediger kutatásai számos meglepő összefüggésre mutatnak rá a test, a lélek és az immunrendszer működése között, és az általa vizsgált egyéni történetekből kirajzolódik az is, hogy a gyógyulás legtöbbször négy alappilléren nyugszik: a táplálkozási szokások megváltoztatásán, az immunrendszer megerősítésén, a helyes stresszkezelésen és a valódi identitás megtalálásán. Forradalmian új megközelítése sokaknak segíthet abban, hogy testük rejtett képességeit kiaknázva ráléphessenek a gyógyulás útjára, vagy éppen megőrizhessék egészségüket.

Ez a jól felépített tudományos könyv, a szerző lényegre törő meglátásaival és a tanulságos esetleírásokkal valóban képessé teheti a betegeket a gyógyulásra, akkor, amikor a hagyományos orvoslás kudarcot vall. – Máté Gábor
Raktári kód:
239870
Oldalszám:
552
Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
4 799 Ft

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Csodának nevezzük azt, amire még nincs tudományos magyarázat.

Elterjedt nézet, hogy a „csodálatos” gyógyulások csupán a szabályt erősítő kivételek, és hiába is tanulmányoznánk, nem lehet megfejteni őket. Dr. Jeffrey Rediger szerint azonban kellő elszántsággal fel lehet tárni olyan okokat és mintázatokat a spontán gyógyulások esetében, amik más betegeknél is hasznosíthatóak. A Harvardon tanító pszichiáter több mint húsz éve úttörő módon, de szigorúan tudományos eszközökkel vizsgálja a gyógyíthatatlannak tartott betegségekből felépült páciensek élet- és kórtörténetét – a gyógyulás okait keresve.
Rediger kutatásai számos meglepő összefüggésre mutatnak rá a test, a lélek és az immunrendszer működése között, és az általa vizsgált egyéni történetekből kirajzolódik az is, hogy a gyógyulás legtöbbször négy alappilléren nyugszik: a táplálkozási szokások megváltoztatásán, az immunrendszer megerősítésén, a helyes stresszkezelésen és a valódi identitás megtalálásán. Forradalmian új megközelítése sokaknak segíthet abban, hogy testük rejtett képességeit kiaknázva ráléphessenek a gyógyulás útjára, vagy éppen megőrizhessék egészségüket.

Ez a jól felépített tudományos könyv, a szerző lényegre törő meglátásaival és a tanulságos esetleírásokkal valóban képessé teheti a betegeket a gyógyulásra, akkor, amikor a hagyományos orvoslás kudarcot vall. – Máté Gábor
Vélemények
 
Hírek