Kemény István 1970-ben szuk szakmai közönségnek eloadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián. Az egyébként rendkívül visszafogott eloadásban megsértett egy tabut: a hivatalos ideológia ellenében kimondta, hogy Magyarországon vannak szegények. Ezzel a ?szabálysértéssel? lényegében véget is ért életének az a rövid periódusa, amikor minden energiáját legfobb szenvedélyének, a magyar társadalom megismerésének szentelhette. Pályája úgy indult, hogy a háború miatt félbeszakította egyetemi tanulmányait. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1949-ben megszerezte a pedagógiai, filozófiai és közgazdaságtani diplomát, volt egyetemi oktató, majd az ötvenes években falusi és külvárosi iskolákban tanított. 1956-ban az egyik Petofi-köri vitában nagy feltunést kelto beszámolót tartott a magyar valóságot kevéssé ismero hallgatóságnak.
Részt vett a forradalomban. 1957-ben letartóztatták. Szabadulása után muszaki fordításokból és álnéven írt cikkekbol élt. Késobb könyvtárosi álláshoz jutott, sot, mellékfoglalkozásként bekapcsolódhatott az ötvenes évek teljes tilalma után lassan újjáéledo szociológiai kutatásokba. A hatvanas évek végén foállású társadalomkutató lett, de az akadémiai eloadást követoen fokozatosan kiszorították a pályáról, végül persona non gratává minosítették, pedig nem tett mást, csak leírta, hogy mit csinálnak a vállalatvezetok, hogyan élnek a munkások, a szegények, a cigányok. Egy ideig még próbálta mások nevén folytatni, aztán már erre sem volt lehetosége, ezért 1977-ben Párizsba emigrált.