Az élete utolsó pillanatáig dolgozó író-professzornak sok írása gyult fel tanulmánykötetei megjelenése után, és a háború elotti folyóiratok hasábjain is hányódtak még esszék, kritikák, amelyek kimaradtak a kötetekbol. Ezek összegyujtésének terve még Gyergyai életében merült fel, de a munka már Szávai Jánosra hárult. S ha talán van is a kötetben olyan írás, amit a legendásan szemérmes és önmagához túlontúl szigorú professzor nem tartott volna szükségesnek megmenteni a feledéstol, jelenlétük nem árt a korábbi köteteivel egyenrangú gyujteménynek, s azzal a hozadékkal jár, hogy e munkásságának talán tágasabb, személyesebb, elevenebb képét nyújtja, mert apróbbnagyobb elfogultságaival, netán rosszmájúan írt bírálataival együtt s a Parnasszus kisebb rangú lakóira áldozott figyelem nagylelkuségével mutatkozik meg benne a muvelt, érzékeny esszéíró szellemi habitusa. Így hitelesebbé válik az áhítat is, amellyel Gyergyai Albert a jó muvészethez közelített, mert hiszen o is azok közé a ?régiek? közé tartozott.