Nincs engedélyezve a javascript.
Önképző tanfolyam a politikai iszlámról

Önképző tanfolyam a politikai iszlámról
(E-könyv)

A fő médiában találhatsz véleményt az iszlám doktrínáról, de tényeket róla nem igazán. Ez azért van így, mert nem tanulmányozzák az iszlám valódi természetéről – Mohamedről és Allahról – szóló alapműveket.
Ez az önképző tananyag a három iszlám forrásszövegre épü: a Koránra (Allah szavai), a szírára (Mohamed életrajza) és a hadíszra (Mohamedről szóló történetek - hagyományok). Ha a tudásod ezekből az eredeti szövegekből ered, akkor ellenőrizhető, és az értelmezése szilárd talajon áll.
A Koránt és az iszlám alapműveit olvasni nehéz folyamat. Ám amikor az eredeti mesterséges nyelvezetét lehámozzuk, és helyette az egyszerű hétköznapi nyelvet használjuk, az eredmények meglepőek.
Megtudjuk, hogy az iszlám etikai rendszere a dualizmusra épül – egy szabályrendszer a muszlimok számára, és egy másik szabályrendszer a nem muszlimok (káfirok) számára. Az iszlám, mint vallás a kezdetekben kudarcot vallott. Csak akkor vett lendületet, amikor Mohammed a dzsihád és a politika eszközeit használta.
Az önképző tanfolyam három könyvben tizennégy különböző témát ölel fel az iszlámról, három különböző nézetből. Minden szint önállóan is olvasható, viszont a tanfolyam szerkezetében építkező gondolatmenet húzódik végig.
Ez a képzés felszámolja az iszlámról alkotott zavaros ismereteket. Megérted, mi motiválja az iszlám világban zajló eseményeket, és mit jelent ez a civilizációnk számára.

Szállítás:
Azonnal
Elérhető nálunk:
.ePub formátumban
Eredeti ár:
1 190 ,-

Árakkal kapcsolatos információk:

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes ár
Előrendelői ár: a megjelenéshez kapcsolódó, előrendelőknek járó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb ára ezen a weboldalon
Aktuális ár: a vásárláskor fizetendő ár
Tervezett ár: előkészületben lévő termék tervezett könyvesbolti ára, tájékoztató jellegű, nem minősül ajánlattételnek
Kötött ár: a terméknek az Árkötöttségi törvény alapján meghatározott legalacsonyabb eladási ára, melyből további kedvezmény nem adható.

Adatok
Raktári kód:
219658
ISBN:
9786156672063
EAN:
9786156672063
Gyártó kód:
33206
Megjelenés:
2024.
Oldalszám:
214
Nyelv:
magyar

A fő médiában találhatsz véleményt az iszlám doktrínáról, de tényeket róla nem igazán. Ez azért van így, mert nem tanulmányozzák az iszlám valódi természetéről – Mohamedről és Allahról – szóló alapműveket.
Ez az önképző tananyag a három iszlám forrásszövegre épü: a Koránra (Allah szavai), a szírára (Mohamed életrajza) és a hadíszra (Mohamedről szóló történetek - hagyományok). Ha a tudásod ezekből az eredeti szövegekből ered, akkor ellenőrizhető, és az értelmezése szilárd talajon áll.
A Koránt és az iszlám alapműveit olvasni nehéz folyamat. Ám amikor az eredeti mesterséges nyelvezetét lehámozzuk, és helyette az egyszerű hétköznapi nyelvet használjuk, az eredmények meglepőek.
Megtudjuk, hogy az iszlám etikai rendszere a dualizmusra épül – egy szabályrendszer a muszlimok számára, és egy másik szabályrendszer a nem muszlimok (káfirok) számára. Az iszlám, mint vallás a kezdetekben kudarcot vallott. Csak akkor vett lendületet, amikor Mohammed a dzsihád és a politika eszközeit használta.
Az önképző tanfolyam három könyvben tizennégy különböző témát ölel fel az iszlámról, három különböző nézetből. Minden szint önállóan is olvasható, viszont a tanfolyam szerkezetében építkező gondolatmenet húzódik végig.
Ez a képzés felszámolja az iszlámról alkotott zavaros ismereteket. Megérted, mi motiválja az iszlám világban zajló eseményeket, és mit jelent ez a civilizációnk számára.

Vélemények
 
Hírek