Mackenzie „Mac” Cabot igyekszik mindig mindenkinek megfelelni.
Az elvárásokat támasztó szüleinek. A középiskolai osztálytársainak. A barátjának, akivel már hosszú ideje együtt van…
Kimerítő feladat a folytonos szabálykövetés. Főleg úgy, hogy a legtöbb húszévessel ellentétben Mac legszívesebben az internetes vállalkozásának a fejlesztésére koncentrálna. Csakhogy a szülei szerint mindennél fontosabb, hogy egyetemi diplomát szerezzen.
Ehhez Avalon Baybe kell költöznie, a tengerparti kisvárosba, aminek a közösségét a helyi lakosok és a Garnet College gazdag diákjai teszik ki.
Mac már ügyesen megtanulta, hogyan nyomja el magában a vadabb impulzusait. De megismerkedik a helyi rosszfiúval, Cooper Hartley-val, és a találkozásuk próbára teszi ezt a képességét. A szókimondó, nyers, őszinte srác hatására veszélybe kerül Mac előre megtervezett sorsa, mert kettejük barátságából hamarosan olyan igazi érzés bontakozik ki, amit Mac még sosem élt át.
Cooper mélyen megveti a városába érkező gazdag fiatalokat, de rá kell jönnie, hogy Mac nem olyan, mint a többi pénzes klón. Őrülten beleszeret. Cooper és a barátai befogadják Macet, aki úgy érzi, közöttük végre otthonra lelt.
Csakhogy a boldogsága felett mindvégig ott lebeg a titok, amit elhallgattak előtte. Mi baj lehet? Hiszen mindent jól csinált…
TikTok-szenzáció! #BookTok, #OlvassEgyJót
„Érzelemdús, mesterien tálalt szexi történet.” – Vi Keeland, bestsellerszerző
Feledkezz bele az Off-Campus írójának legújabb bestsellerébe!
Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket? Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!
Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!