Üdvözlet a kontinens belsejéből

Schein Gábor tizedik verseskötetét gondolatilag a 2014-ben megjelent Esernyők a Kossuth téren esszékötetéhez kapcsolja, hogy a politikai közösség újragondolására, a közös politikai képzelet megújítására sarkallja olvasóit. Eközben azonban hangja és nézőpontja személyes marad, a hétköznapi élettények apró tégláiból építi fel azt a magaslatot, ahonnan tágas térségekre látni.

Egy kivételesen nehéz élethelyzetben, a halálos betegséggel folytatott küzdelem hónapjaiban született versei azért illeszkednek természetes módon költészete egészébe, mert az e nélkül is a léttel való szembenézéssel vívódik.

„A gyomok a külvárosokban gyökereikkel átfúrják

a betont, de a körutakon éjfél után is járnak

a villamosok, és a mentőautókkal még nem

a gyilkosok menekülnek. Van tehát ok a nyugalomra.

Akármi történjék, a sínek zenéje soha sem változik,

és akinek nincsen ágya, az eső is csak azt veri.

Meg a virágokat az emlékmű talapzatán. A bronzmadár

karmai közül senki sem tépheti ki a kardot. Az idő

törvénye, mint a szeleké: mindegy honnan, csak fújjon.

Ha lapot küldesz innen, mást ne írj! És ne áruld el a város

nevét sem! A bunkerekben reggelig már kihúzzuk.

A cementlapok odakint neonfényben ragyognak.”